Elérkeztünk az eseménysorozat középső állomásához, a negyedik héthez. Nem szeretnék védőbeszédet mondani sem a szépirodalom, sem a szórakoztató irodalom mellett, mert mind a kettőt előszeretettel olvasom. Kedvtől függ, hogy éppen mit olvasnék szívesen. Arra is rájöttem, hogy évszaktól függ a dolog. Késő ősztől kora tavaszig a szépirodalom kerül elő többször, tavasztól kora őszig pedig a szórakoztató irodalom. Az is befolyásolja a választást, mennyire vagyok fáradt, mennyire foglal le a munka. Persze lehetne árnyalni is a különbségeket szépirodalom és szépirodalom között. Nem szeretem a szélsőségeket, olvasás terén inkább liberális vagyok.

Sokat gondolkodtam már, hogy kikkel ülnék le szívesen beszélgetni az írók közül. Baráth Katával például már találkoztam kétszer, és tudtunk is beszélni kicsit, de az akkori izgalom közepette hirtelen elfelejtettem mindent, amit amúgy megkérdeznék tőle. :) De így jártam Kőrösi Zoltánnal is, őhozzá is lenne pár kérdésem. Aztán ott van még Zilahy, Jókai, Gárdonyi, Fekete István, Vaszary, Dumas, Moore, József Attila, Austen. Dumas-tól azt kérdezném, hogyan tudott ennyi ötletet kitalálni, és tényleg mással íratta meg a részleteket? József Attilától, hogy baleset volt, vagy öngyilkosság, Austentól, hogy valóban így látta-e a kort, Jókaitól, hogy hogy a fenébe volt képes ennyit írni, Fekete Istvántól, hogy hol tanulta ezt a gyönyörűséget, amit a szavakkal művelt. A többiekkel pedig csak úgy elbeszélgetnék erről-arról, a világ nagy dolgairól.

A múltkor éppen megint nem volt kedvem olvasni, ezért a molyon végigböngésztem, hogy hányadik voltam, aki regisztrált a molyra. Kétszáz akárhányadik voltam, és ez lehet, hogy nem nagy szám, de engem büszkeséggel tölt el, hogy már a kezdetek óta a részese lehetek ennek az egyedülálló kezdeményezésnek, és azóta nyomon követhetem minden apró változását. A kedvünkre formálódott, nekünk formálódott az évek alatt. Sajnos nem áll módomban már annyit részt venni a moly életében, mint a kezdetekkor, de így is rengeteg funkcióját kiélvezem. Statisztika a könyveim számára, mondhatni a szomorú valóság számokban kifejezve - gondolok itt a várólistámra, vizuális valóság a polcaimnak, az eseményeknek. És olyan jó érzés, amikor valaki kedvenceli, amit műveltem, vagy ír egy kommentet, mert érdekli, hogy tetszik a könyv. Főleg azért, mert nagyon keveset tudom nyomon követni a többiek minden mozzanatát, és ritkán kommentelek másokhoz. De válogathatok ezernyi esemény közül, írhatok bárkinek, és biztosan tudom, hogy valaki nagyon jó fej ember van a túloldalon, akiben megbízhatok, akivel simán kétkedés nélkül el tudok indítani egy cserét, vagy akinek el tudom küldeni a könyvét, mielőtt még kifizette volna. Nagyon sok kedves emberkét ismertem meg ebben a közösségben, és nagyon élvezem, hogy a tagja lehetek. :)