Akkora elánnal indultam neki az idei év Várólistacsökkentésének, hogy rögtön a kiskapus, +12-es listámról választottam egy könyvet. És ráadásul ez a listám most sokkal szimpatikusabb, mint az eredeti 12-es listám. De garantálom, hogy egy hónap múlva pont a fordítottja lesz. :)
Addig is Isidorával utaztam a 17. század Itáliájába. Először végignéztem, ahogy felcseperedik egy kis faluban, megrázkódtam, miközben végignéztem szülei máglyahalálát, sírva nevettem, amikor Donna Olimpia ágyába a cselédség segítségével becsempészték a szamarat, és éjnek évadján menekültem vele szülőfalujából az Inkvizíció elől egyenesen Rómába, hogy új életet kezdjen örömlányként, majd elérje célját, kurtizán lehessen.
Ezen kívül a könyv semmi másra nem volt jó, mint hogy elterelje a figyelmem, kikapcsolódjak, és élvezzem azt a 40-50 percet, ami naponta megadatott vele.
Mégis csodáltam Isidorát, ahogy képes volt talpon maradni, képes volt az életének a lapjait pontosan abban a sorrendben kihúzni, ahogy ő akarta. Minden helyzetből kihúzta magát, minden szituációban remekelt. De egy dologban nem tudott fényeskedni, méghozzá a szíve vágyát nem tudta meghódítani.
Isidora nem az a szó szoros értelemben vett boszorkány, bár próbálkozott ezzel-azzal. Ismerte a gyógyfüveket, tudta, milyen hatást tudnak kiváltani, és alkalmazta is. Elhitette egy fiatal feleséggel, hogy fekete macskája azért figyeli egész nap, hogy aztán jelentsen a férjnek, milyen férfiak jártak a házban. Viszketőporral hintette be a pap ruháját, és egyéb csínytevéseket vitt véghez. Meg kell mondjam ez a szakasza a könyvnek temérdek humor forrása volt, jókat röhögtem magamban rajta. Szóval nem olyan boszorkány, mint amit a kor megkövetelt. Nem hantolt ki frissen temetett csecsemőket, hogy aztán főzetükből krémet keverjen és magára kenje, hogy boszorkányszombatra mehessen, ahol megcsókolhassa a sátán hátsóját. Ő csak előre lát eseményeket, és talán gondolatolvasni is tud. Bár ezen lenne mit csiszolnia.
Örömlányként bepillantást nyerhettem Róma életébe, ahol éppen VIII. Orbán a pápa, és a bíboros hivatalos szeretőt tart, ahol a nép tíz százaléka prostituált, ahol a világi méltóságok megaláztatásért járnak kurtizánhoz. Közben Dorisiával harcolok a szerelméért, segítem megbosszulni sérelmeit, és cselszövéseket gyártok, hogy ne lehessen pápa az, aki.
Elmúlt, vége volt, ennyi volt. Élveztem, amíg tartott. Mert úgy döntöttem, hogy lehet, hogy annyira nem tetszik, de akkor is élvezni fogom, és lassan haladva fogok benne előrehaladni. Nem fogom azért meggyorsítani a tempót, mert mindjárt le kell szállnom, hanem ha kell, az oldal közepén abbahagyom, mert tudom, hogy holnap a betűk ugyanitt és ugyanígy fognak várni rám. Ebben a jegyben töltöttük el egymással az időt, és ezt a részét nem bántam meg.
Pasquale Festa Campanile: A szerelmes boszorkány. Magvető Kiadó, 1989.
