110164:
írjuk meg neki, hogy szeretettel várjuk a következő könyveként. :)
kíváncsi leszek majd a te vélem... (2012.05.16. 20:41)Az 1Q84-es év véget ér
Kőrösi Zoltán műveibe Annamarie oltott be a Szerelmes évek kapcsán. A beszámolója alapján egyértelműnek éreztem, hogy Kőrösi az én íróm. Meg is vettem az előbb említett könyvét, és a Budapest, Nővárost is. Az idei Könyvfesztiválon pedig volt szerencsém dedikáltatni is…
Erre a könyvre a címe, a borítója és a fülszövege miatt figyeltem fel a jó öreg molyon. Diosz pedig volt olyan drága, és kölcsönadta nekem, hogy elolvashassam.
Dr. Csiba László a Debreceni Egyetem Neurológiai Klinikájának a professzora és mindenféle akadémia, társaság…
Vagyis előre népek Fekete Istvánt olvasni. Szeee elmélkedett nem is olyan régen, hogy miért nem olvasunk kevésbé népszerű könyveket? Hát én most Fekete Istvánnal járulok hozzá ehhez a törekvéshez. Meg kell mondjam, szerintem sosem olvastam az írótól eddig. Jó, tudom, hogy…
Amikor megláttam a borítót, rögtön akartam a könyvet, éreztem, hogy itt valami érdekessel állok majd szemben, és így is lett. Samanta Schweblin egy elég nyakatekert, abszurd, sőt néha beteges világot hozott el nekünk Argentinából. Kis rémtörténeteiben megmutatott egy falatot a…
Tormay Cécile: Korinthoszi szerelem
Visszatérésemet egy félbehagyott könyvvel kezdem. Cécile néni novellás gyűjteményét hurcolásztam magammal a közelmúltban a tömegközlekedésre, hogy azért legyen valami a kezembe. De tényleg csak ebből az okból. Ha olvastam is bele, olyan…