Még a mai napig rácsodálkozom az arab országok hagyományaira, azok brutális valóságára, pedig már jó régen volt az első alkalom, amikor találkoztam velük. Talán azért, mert ez a történet még az eddigieknél is borzasztóbb. Nudzsúdot 2008-ban Amerikában megválasztották az év asszonyának Nicole Kidman és Condoleezza Rice mellett.
Nudzsúd Jemenben él, születési dátuma ismeretlen, amikor az események történtek vele, körülbelül 10 éves lehetett. A család egy kínos eset miatt kénytelen volt elhagyni falujukat, ahol a megélhetésük biztosítva volt. A fővárosba költöznek, ahol szinte az éhhalál szélére kerülnek. Nincs más választás, egy éhes szájjal kevesebb lesz, ha Nudzsúdot férjhez adják. Így is tesznek. A férj egy nála 3x idősebb szörnyeteg, aki megígéri, hogy amíg érett nem lesz Nudzsúd, nem nyúl hozzá. És persze tudjuk, hogy az ígéret szép, szó, ha betartják. Jelen esetben nem volt az.
Még most sem tudom felfogni, hogy képes egy harminc éves ember megrontani, fájdalmat okozni egy kislánynak. Aki imád rajzolni, azt sem tudja mi az a házasság, azt sem tudja, mit csinál vele ez a szörnyeteg. Csak azt tudja, hogy rossz, és ez a rossz a belsejét is marcangolja. Senki nem áll ki mellette, a saját családja sem, a saját anyja sem. Kétségbeesve próbál segítséget kérni mindenkitől, de a vallás hagyománya, az asszonyok elnyomása, és sorsa ellen nem mernek tenni. Bele kell törődni, ez van. Egy valaki merte Nudzsúdot bátorítani, apja második felesége. Bátorságát bátyja szökéséből merítve indult el a bíróságra, ahol egyik pillanatról a másikra megváltozott az élete.
A könyvet természetesen nem Nudzsúd írta, ez már az első mondatokból kiderül, ha valakinek elkerülte volna a figyelmét a Delphine Minour neve a borítón. :) A történetet mégis a kislány szemszögéből látjuk, minden félelmével, minden érzésével együtt.
Hatalmas energiát lehet szerezni a könyvből, egy kislány bátorságából. Semmi sem lehetetlen. Ha egy arab országban egy 10 éves kislány el tud válni a férjétől, akkor a mi világunkban, ahol sokkal több az eszköz, sokkal több a lehetőség, sokkal többet elérhetünk. Ezt véssétek jól a fejetekbe.:)
Kíváncsi leszek, mi lesz a további sorsa ennek a kislánynak. Úgy búcsúztunk el tőle a könyv végén, hogy ő ügyvéd lesz, és segíteni fog a hasonló sorsú lányokon. Most jelenleg keményen tanul. Az biztos, hogy az elszántság megvan benne, már csak a kitartás, és a további külső támogatások hiányoznak. Én szorítok neki, az biztos.
U.i.: A cím egy kis magyarázatot igényel. Ez egy amerikai, fekete színű, szénsavas üdítőital, ahogy az arabok mondják. Nem tudtam rájönni, hogy azért írják így, mert náluk a "b"-t "p"-nek kell ejteni, vagy mert "p" nem létezik az abc-jükben? Mindenesetre Nudzsúd számára egy csoda volt ez az ital, akár csal a "bizza".:)
Nudzsúd Ali: Nudzsúd vagyok, 10 éves elvált asszony. Nyitott Könyvműhely, 2010.