Néha úgy érzem, hogy fel kellene hagyjak a hasonló történetekkel, mert egyre kevésbé bírom. Ez főleg azóta van így, hogy idegenvezetéssel megjártam Auschwitzot és Birkenaut. Pedig tényleg igyekeztem akkor ott úgy szemlélődni, hogy nem képzelem magam elé a képeket, nem élem át lelkiekben, ami ott történhetett. Sőt még a gázkamrába sem mentem be a korábbi pánikszerű élményem után. Erre tessék, majdnem itt bőgök a könyv becsukása után.
Sokan azt gondolják erről a könyvről, hogy Anne Frankról szól, róla mesél barátnője. Éppen ezért megdöbbennek már az elején, amikor Jacqueline szüleiről, és magáról az írónőről olvasnak. Felhívom minden kedves olvasó figyelmét, hogy itt nem az a fontos, hogy Anne Frank barátnője írja a könyvet. Az a fontos, hogy egy francia-holland lány életéről olvashatunk, aki közvetlenül és közvetve átélte a zsidó üldözések borzalmait, aki elveszítette családja nagy részét és nem mellesleg legjobb barátnőjét is, aki Anne Frank volt. Egy ugyanolyan emberi sorsról olvashatunk, mint amilyen Anne-é is volt.
Én mindvégig így olvastam a könyvet, és külön örültem, hogy megtudhattam több körülményt is Anne naplójával, és sorsával kapcsolatban. Megszólal édesapja is, aki a történtek után képtelen felfogni a lányai elvesztését, és egy kis vigaszért Anne naplójába menekül, vagy Jacqueline társaságát keresi, hogy meséljen neki a lányával kötött barátságáról. Nehéz belegondolni milyen nehéz volt ez egy kislánynak, aki annyi mindenkit elveszített, és akinek nem volt kivel megbeszélnie az érzelmeit, hiszen ez még otthon is tabu téma maradt nagyon sokáig. Ennek ellenére támaszt nyújtott egy szenvedő embernek.
Az irodalmiságról nehéz bármit is mondani, hiszen az írónő nem írásra született. Az elején nagyon is zavartak a tőmondatok, az összefüggéstelen mondatszerkesztés, az egymás hegyére-hátára halmozott bekezdések hatalmas ugrásokkal. Azt az érzést keltette bennem, hogy nem igazán tudja hova akar kilyukadni, mit is akar megírni igazából, mintha az emlékeiben turkálva szavakat írt volna egymás alá, és később ugyanebben a sorrendben kicsit ki is dolgozta őket. Majd a könyv közepe felé megtalálta a fonalat, amit tudott követni a középső nagy fejezet végéig. Majd, hogy keretbe zárja az egészet, gyorsan írt édesapjáról is pár oldalt ugyanúgy összefüggéstelenül, és zavaróan. Ő biztosan szándékosan írta így, és a végét sikerült is összekötnie a többi fejezettel. Mondhatni ügyesen megoldotta.
Szóval senki ne várjon itt intim titkokat és hatalmas újdonságokat Anneval kapcsolatban. Ez egy kislány szomorú története, aki úgy érezte, meg kell végre védenie barátnője emlékét, ha már ő maga sajnos nem kelhet saját maga védelmére.
Én pedig félreteszem a hasonló témájú könyveket egy időre. Csak az a baj, hogy Merle könyve megérkezik hétfőn egy dokumentumregény társaságában, és ahogy ismerem magam, nem fogok bírni magammal...
Jacqueline van Maarsen: Barátnőm, Anne Frank. Nyitott Könyvműhely, 2008.
