Vagyis előre népek Fekete Istvánt olvasni. Szeee elmélkedett nem is olyan régen, hogy miért nem olvasunk kevésbé népszerű könyveket? Hát én most Fekete Istvánnal járulok hozzá ehhez a törekvéshez. Meg kell mondjam, szerintem sosem olvastam az írótól eddig. Jó, tudom, hogy illett volna, volt kötelező is, de nekem ezek kimaradtak. Talán jobb is, mert most nem lettem volna ennyire elszállva ettől a csodától, amit ez a kis elbeszéléses kötet rejt. Mert ez valami fenomenális. Régen nem mélyedtem bele egy könyvbe sem úgy, hogy minden szavát, mondatát elemezgettem, ízlelgettem és megemésztettem. Senki nem tud úgy megszólalni a Szél, a Pirkadat, a Tavasz, a Nyár, az Ősz, vagy a Tél nevében, mint ahogy az írónak megy. Nem is éreztem, hogy itt most élettelen, megfoghatatlan dolgokról olvasok. Életre kelt vele az erdő minden állatkája, bokra és fája annak minden egyes levelével, minden egyes termésével.

Két kötet rejlik a könyvben, az egyik Gölle nevet kapta, méghozzá azét a helységét, ahol maga az író született. Ezek az elbeszélések az író gyerekkorát idézik, egyfajta visszaemlékezés gyanánt. Megismerkedhetünk Fekete István barátaival, családjával, csínytevéseivel. Ezek a csínyek néha a Showder Klubban is megállnák a helyüket, főleg, ahogy az apja reagált a dolgokra. Máskor azonban csupa szomorúságot kapunk egy novellában, de ez is olyan szépen van tálalva, hogy a szívünk is belefacsarodik. Nagyon jól szórakoztam ezeken az oldalakon.

A másik kötetet Erdő-mezőre keresztelték, és szerintem azért, mert az erdőről és a mezőről szól, és természetesen a benne élőkről. Legyen akár az egy kis nyulacska, vagy egy kétszáz éves tölgyfa. Gyönyörű képeket varázsolt a lapokra, szinte öröm volt a leírásai alapján elképzelnem az erdőt, azonnal kivágyakoztam, hogy én is meghallhassam, hogyan alszik az erdő minden lakójával. Azonnal el is határoztam, hogy én majd egy erdőben, vagy mellette, vagy a közelében fogok lakni, mert az milyen csudijó lehet.:)

Aztán meg van ez a dolog a szavakkal. Én nem tudom, hogyan képes valaki így csűrni-csavarni őket, de mindig irigykedtem az ilyen emberekre, és elhatároztam azt is, hogy mostantól meg fogok tanulni így írni, sőt nem hogy írni, hanem beszélni. is Mert akkor aztán tuti lebeszélnék mindenkit a lábáról.:) A viccet félretéve imádom ezt a stílust, amit Fekete István képvisel és legszívesebben azonnal olvasnék még tőle valamit, de az biztos, hogy fogok mostanában, mert hajt a kedvenc író címért.

Szóval olvassatok Fekete Istvánt, mert nem tudjátok mit veszítetek!:)

Fekete István: Őszi vásár. Lazi Kiadó, 2010.