Veletek is előfordult már, hogy jön egy apró szikra, ami azt mondja, hogy most ezt és ezt akartok olvasni. És ez a szikra olyan, mint egy delejes álom, és mindent elfeledve merültök bele. Velem ez történt nemrég, amikor Dumas gróf Balsamo-ja delejes álmot bocsátott rám, és közölte, hogy az Egy orvos feljegyzéseit kell olvasnom.
Az Egy orvos feljegyzései valóban a de Taverney család történetét mutatja be az 1770-74-es évek Franciaországában. Marie Antoinette szolgálatába fogadja Philippe de Taverney-t, hogy kísérje el őt esküvőjére. Közben megállnak Taverney-be, ahol a gyönyörűséges Andrée, Philippe húga megbabonázza a hercegnét, és őt is magával viszi Párizsba. XV. Lajos Párizsa ez, ahol a királyt Dubarry-né a fa..., akarom mondani az orránál fogva vezeti, Richelieu bíboros is a közelben szaglászik, és ahol az udvarban a pompa és a gazdagság tükröződik, amíg a nép éhezik. Andrée de Taverney kisasszony iránt fűzött szerelme vonja be a történetbe Gilbert-t is, aki a Taverney birtok régen meghalt tanító mesterének a fia. Aztán még a történetet bonyolítandó, és misztikus voltát megadó Joseph Balsamóról sem szabad megfeledkezni, aki a szabadkőművesek vezetője, és halhatatlan lelke van. Ő éppen Lorenzájának megszelidítésén, és a nagy forradalom előkészítésén ügyködik. Közben több helyen felbukkan Rousseau, Voltaire-ről és Marat-ról is hallunk. A történet csak bonyolódik és bonyolódik, míg...
A történetet nem egyszerű összefoglalni, mert annyi szereplőt vonultat fel Dumas, annyi életbe látunk bele, hogy maga ez a sokszereplősség adja meg a történet bonyolultságát. Mégsem zavaró a sok szereplő, mert Dumas nagyon ért ahhoz, hogyan vonja be egyenként az új személyeket a történetbe. Egyre nagyobb körben látjuk a dolgokat, minden mindennel összefügg, magunk jövünk rá a kapcsolatokra, az ok-okozatokra. A stílus is olvasmányos, gördülékeny, csak ne lenne olyan hosszúúúú. Az utolsó két kötet viszont nagyon elnyomta a rajongásomat, ami az első kettő olvasása alatt meg volt. Ugyanis a vége szinte csak arról szól, hogy Balsamo nyafog Lorenzája miatt, Gilbert pedig Andrée-ja miatt. Nagyon béna vége lett. SPOILER KEZDŐDIK, LELÖVÖM VELE A POÉNT, CSAK AKKOR OLVASD, HA VALÓBAN ÉRDELEK Mert oké, hogy Gilbert kihasználta Andréet, amíg delejes álom volt rajta, de az az Andrée egy olyan hülye picsa volt egész végig. Annyira lenézte szegényt, pedig vagyonuk ugyanúgy egyenlő volt a nullával, csak rangbeli eltérés volt köztük. Persze ez akkoriban nagy dolog volt, de akkor is, hiába erőszakolta meg Andrée-t, akkor sem tudtam gyűlölni Gilbert-t, inkább sajnáltam, és hozzá az a vég, borzalmas. SPOILER VÉGE Meg egyáltalán minek vonta bele annyira az egész udvart, meg Balsamot, ha nem zárta le az ő szálukat? Az utolsó kötet elején valahol elhagyjuk őket, és végig a de Taverney és Gilbert közti herce-hurcát írja le. Nagyon nem volt szimpi, főleg, amióta tudom, hogy Dumas-t anno megírt soronként fizették. Bőven le lehetett volna rövidíteni.
Dumas túl sok dologba kapott bele, a szabadkőművességbe, az alkímiába, a filozófiába, a politikába, amiket nem fogott össze rendesen, nem bontotta ki őket, és egyáltalán nem zárta le. Olyan se füle, se farka érzetet keltett. A szereplők ábrázolása már egy fokkal jobb volt. Egyértelműen eldönthető volt, hogy ki kicsoda, jó vagy rossz fiú. Nem volt benne jellemfejlődés, talán ezt sokan kifogásolhatják, és talán emiatt sem lett olyan befejezés, amilyet vártam volna. Dumas szeret nagy hatalmú embereket belepakolászni a történeteibe, mint itt Balsamo. Viszont a trükközés a delejes álommal, az alkímiával, még ma is megállná a helyét szerintem. Miközben olvastam, az jutott eszembe, hogy amikor Dumas ezt írta, honnan szedhetett ilyeneket, mert ilyen kisebb varázslások ma is megjelennek a művekben. (Itt a válasz arra, hogy régen felkapott témák előjönnek-e később, mert itt úgy látszik, hogy igen.)
Összességében inkább bosszantott a könyv. Az eleje nagyon tetszett, reméltem, hogy valami jó fog kisülni belőle, hogy többet megtudunk Balsamo titkairól, ki fog robbanni a forradalom, több lesz benne Marie Antoinette, és lesz a végén valami csattanó. Ezzel szemben egy csöpögős, semmitmondó vége lett. Egyáltalán nem vagyok elégedett a történetet illetően, viszont kielégítettem Dumas-olvasási vágyamat a következő egy évre.
Alexandr Dumas: Egy orvos feljegyzései, 1979. Európa Könyvkiadó
