Jodi Picoult: A nővérem húga
Mostanában össze-vissza olvasok, így jöhetett ez a könyv is. Meg azért is, mert végre ráleltem a könyvtárban. Nem szoktam hasonló témájú, stílusú könyveket olvasni, inkább szeretem filmen megnézni, másfél óra alatt letudni a kemény részt, és vmi vidámmal foglalkozni utána. De ez a könyv a téma specialitása miatt csalogatott, úgy éreztem, el kell olvasnom nekem is, mert kíváncsi voltam, hogy hozza ki Picoult a családot a trutyiból.
Amióta olvasom, ezzel zargatom a körülöttem élőket is, h ez milyen durva, milyen nehéz lehet egy hasonlóan nehéz döntést meghozni, ha benne él az ember. A könyv közepén úgy éreztem nagyon tudom, mi kell a családnak, és majd jövök ide, és jól meg fogom mondani a magamét az anyáról, de a végére érve most már nem tudok bírálni. Nem a végkifejlet miatt, hanem Anna, majd Kate érzéseinek mélyebb feltárása miatt. Azt továbbra is fenntartom, h egy anyának ahány gyereke van, annyi felé kell szakadnia (mondom én, akinek van egy elnyomó nővére). Anyaként kötelessége minden gyerek érdekeit megvizsgálnia, és nem csak az egyiknek enni adni - sarkított kijelentés, tudom. Egy család összetartó ereje az anya, ha ő nincs 100%-ig a családban, akkor a férj se lesz, a gyerekek sem lesznek. De felmerül a kérdés, h egy beteg gyerek az anya 100%-ából mennyit vehet el?! Ebben a könyvben kb 99-et. Arra akarok kilyukadni, h nem értettem egyet az anya álláspontjával, h csak a beteg gyerekre koncentrált, és emiatt szépen széthullott a családja, még ha észre sem vette. Az anya ott verte ki a biztosítékot, amikor Anna csontvelőt adott Kate-nek, és hívta az anyját, h fájdalmai vannak és az anyját szeretné maga mellé. Az anyja pedig nem vigasztalta, hanem gyógyszert kért neki, és közölte, h Kate is beteg. Ekkor leírtam az anyát, de a végén a záróbeszéddel kicsit megenyhültem iránta. :)
Nem tudok és nem is akarok pálcát törni az eset felett, mert bárhonnan nézve megrázó. Lehetetlen ilyen helyzetben jó döntést hozni, mert nem ismerjük a jövőt. Jelen esetben az élet meghozta a helyes megoldást a családnak. Tetszett a könyv, jó volt, h az ügyvéd életét is jobban beleszőtte, h nem csak az esetet írta le, hanem betekintést adott a család tagjainak múltjába is. Alábecsültem Picoult-t kicsit, és örülök, h ilyen jól ír. Mégsem mondom, h akkor most keresni fogom a könyveit, inkább maradok a hasonló témák filmen való feldolgozásánál. Vagy még növök kicsit a témához. Addig is meghagyom az életet szívásnak, és visszavonulok kicsit a jól megszokott idealizált könyves világomba. :)
U.i.: Sztem nagyon találó a cím, és jó megoldás volt az eltérő betűtípus a különböző szereplőknél. És nem gondolom, h bele kellett volna venni Kate-et is a történetbe, mert ami a lényeg volt, az kiderült a többi szereplő szájából, meg amúgy is SPOILER nem lehetett volna a történetet így vezetni, ahogy, ha tudjuk a véleményét. SPOILER VÉGE, sztem jó volt ez így.