Diane Setterfield: A tizenharmadik történet
Már nem is tudom, mikor kaptam kölcsön ezt a könyvet Christinától... talán azután rögtön, h ő elolvasta, és ez nagyon régen volt. Én azért nem kezdtem el olvasni, mert rám parancsolt, h egyhuzamban olvassak nagyobb darabokat, mert a metrós olvasáskor el fogok veszni a történetben. Na, hát pont ezért jutott csak most rá időm. Elolvasva én úgy gondolom, h lehetett volna metrón is olvasni. :)
A történetünk Margaret nyomozásáról szól, akit egy híres-neves írónő felkér, h írja meg az élettörténetét. Hogy miért pont Margaretet választotta ki erre a feladatra? Már oly' sokan próbálkoztak, de Miss Winter folyton csak egy történetet mesélt el, sosem a valóságot. És most vállalkozik rá...
Valamiért a Titkok kulcsa című film jutott eszembe a történetről, pedig semmi kapcsolat nincs közöttük. Inkább a nyomozás, a tikokfeltárás folyamatának az érzése volt azonos, amikor a hatalmas homály szépen lassan feloszlik a szemed elől, mindig előbbre jutsz egy kicsit, mindig élesebben látsz összefüggéseket és a végén minden űr betömődik, amikor a kapcsolatok a végén felszínre jutnak. Ezért szeretem a thrillereket, mert mindig lehet izgulni, meg törni az agyat, h vajon mi az indok. És pont ezért nem igazán szeretem ezt könyvben olvasni, mert túl kíváncsi vok, és túl gyorsan haladok vele, és szelektálom az információkat (egyetemen, az, h egy nap alatt egy könyvet kell megtanulni sajnos kifejlesztette bennem ezt a szelektációt...), ami miatt elveszik a könyv szépsége. Lehet, h több ilyen könyvet kéne olvasnom, és magamra erőszakolni a lassítást és az élvezetet. Hmm...
Ezeknek a fontos infóknak a tudatában nézzétek, amit a könyvről most írni fogok, és szorozzátok fel minimum kettővel, mert annyival jobb a történet. :)
Először is kezdem az írónő stílusával, ami nagyon megkapó, éppen ezért az első oldalakon már folyékonyan lehet vele haladni. Ez nálam fontos szempont. Természetesen a fülszöveg nem árulja ám el, h miről szól a könyv, és én sem mondom el, legyen meglepetés, mint ahogy nekem volt. A történetvezetés nagyon pontos, segít a közös gondolkodásban a szereplővel, ugyanakkor, ugyanazok a kérdések merülnek fel, és ugyanazok a megoldások jutnak eszünkbe, és a végén nem biztos, h jól gondolkodunk. Emellett megismerhetjük Margaret lelki viszontagságait, és egy idős hölgy küzdelmét saját magával, h elmondja az igazat, végre.
És emellett Setterfield olyan érzelmeket is bemutat, amit minden könyvet imádó megért és átélt. Felteszi a kérdést, h mi a fontosabb, az imádott könyveink élete, vagy egy idegené. Ezekkel az érzelmekkel pedig olyan közel hozza Margaretet az olvasóhoz, h akarata ellenére is megszereti és aggódik miatta. Mert kinek ne lenne szíve vágya egy antikvárium felett élni, egész délután könyvet olvasni, levéltárakban kutatni. Ez természetesen csak az egyik oldal, ilyen környezetben sem lehet vkinek teljes az élete, még Margaretnek sem.
Az egész könyv nagyon összetett, mozgalmas és izgalmas. Végig ott van a gombóc az ember pocakjában, és csak az utolsó pillanatban kezd el felszívódni, de még a könyv becsukása után is marad vmi hátra...