Bohumil Hrabal: Őfelsége pincére voltam
Még sosem olvastam Hrabalt, nem is tudtam, h milyen, csak azt tudtam, h a nagyok közé sorolják. Ergo kell tőle olvasni vmit. És itt volt az alkalom.
Van egy kis hirtelenszőke cseh fiúnk, aki pincér akart lenni, és el is kezdett a pályán tevékenykedni. Volt neki sok-sok oktatópincére, akikre felnézett, amilyen ő is akart lenni. Aztán mindig elvétett vmit, és tovább kellett állnia. Aztán megismerkedett egy német tanárnővel, Csehországban, a háború előtt, akit feleségül is vett. És részemről innen indult el a lényeg.
Nehezen tudok róla bármit is írni. Máshol olvastam, h ez a könyv tele van iróniával, ami igaz is, meg jól kifigurázza a két különböző ország értékrendjét. Akárhol volt, akármit csinált, az mindig a társadalom által elfogadott normák ellentéte volt, így sosem találta a helyét. Egyetlen célja volt, h megbecsüljék a saját környezetében, amikor pincér volt, amikor kinézetre árja a németek között, vagy szállodatulajdonos, vagy éppen útjavító egy erdőben eldugott helyen.
Kicsit nehéz volt olvasni az elején, mert nem önállóan tagolt mondatok vannak, hanem vesszővel elválasztott körkörösen összetett mondatok. De mintha a magyar nyelvtan szabályainak ezek már nem felelnének meg... Szóval, amint kicsit belebújik az ember a könyvbe, máris eltűnnek a szemünk elöl a vesszők, és képesek vagyunk úgy olvasni, mintha rendesen tagolva lennének. 
Az nagyon vicces volt, amikor jött az abesszin császár vendégségbe, és a szakácsai főztek először kemény tojást, azt beletöltötték pulykákba, aztán levágtak pár antilopot, abba beletöltötték a főtt tojással töltött pulykákat, aztán hoztak egy tevét, és abba beletöltötték az antilopot, amit a főtt tojással töltött pulykával töltöttek meg. És ezt szeletelték fel, és a vmilyen cseh nagyfejes hisztérikus rohamot kapott, miután evett belőle, annyira finom volt. Ilyen, és hasonló kifigurázások, na meg bujaságok (szénakazalban hempergő, kisgyereket játszó másik cseh nagyfejes bujálkodik egy nőcivel) vannak benne.
Hrabal még nagyon új volt nekem, komolyságához és nagyságához képest egész szimpatikus volt. Azt hiszem, h ha az elején tudtam volna, h ilyen a könyv, nem olvasom el, pedig kár lett volna, mert tényleg jó, csak szokni kell a stílust, és érdemes újraolvasásra is.
