Bridgenél Az ötödik gyerek kapcsán bukott ki belőlem a kérdés, h milyen alapon olvasunk (inkább olvastok) szomorú történeteket, mint Lessing könyve is. Mi visz rá titeket arra, h ilyen "falhozvágós" témákról olvassatok? Felmerült, h tájékozódás miatt, h kiszélesítsük a világképünket, h segítsen leszállni a földre, h jobban tudjuk értékelni a saját életünket. Esetleg puszta kíváncsiságból?
És mit éreztek utána? Megkönnyebbülést, h velem ez nem történt még meg? Félelmet, h akár ez velem is megeshet?
Aztán felmerült bennem, h én is megpróbálkoznék egy-két ilyen "falhozvágós" könyvet elolvasni, mert kíváncsi vok, rám hogyan hatnának. Elég szűk olvasási köröm van, ez már biztos kiderült nektek is, igyekszem a könnyedebb hangvételű műveket választani. Néha bevállalok komolyabban megírt könyveket is, de aztán folyton rájövök, h ezekhez vagy túl fiatal vok még és kevés az életbölcsességem, vagy egyszerűen nem nekem valók. (most kicsit pont így vok Szepes Mária könyvével is...)
A kérdés pedig az lenne, vagyis inkább kérés, h ajánljatok nekem "falhozvágós" könyveket. És azt is mondjátok el, titeket melyik könyv küldött a legjobban padlóra eddig.
Ezeket ajánlottátok:
- Bartis Attila: Nyugalom
- Doris Lessing: A fű dalol
- Elena Ferrante
- Baricco: Tengeróceán
- Olga Grushin: Szuhanov álomélete
- Szabó Magda: Az ajtó
- George Orwell: 1984
- John Steinbeck: Érik a gyümölcs
- Móricz Zsigmond: Sárarany
- Polcz Alaine: Asszony a fronton
- Rakovszky Zsuzsa: A kígyó árnyéka
- José Saramago: Vakság
- Robert Merle: Malevil, Madrapur, Védett férfiak
- Richard Yates: Szabadság útjai
- Spiró György: Feleségverseny
