Szerdai vizsgámról haza tartván a vonaton, félig bóbiskolva a 4 órás éjszakai alvás után, próbálva kipihenni azt, csakazértis belekezdtem a Két fogolyba Zilahytól. És milyen jól tettem! Azonnal felébredtem, de tényleg. Nem érdekelt már, h mennyi út van vissza, h éhes vok, és meleg van. Nem érdekelt, h Pestről jövök, de a könyvvel újra Pesten jártam, csak 100 évvel korábban. Ott voltam a Gellért Szálló építkezése előtt, be-bekukucskálva a lyukon, h lássam az akkor még csak egy gödröt. Aztán már a Vígadó előtt sétáltam, majd tovább az Erzsébet hídon át Péterrel (a főhősünkkel). És közben arra gondoltam, milyen is lehetett Budapest akkor, milyen lehetett azokban az időkben Budán sétafikálni, melyik épületek állhattak akkor, mik épülhettek azóta. Hogy járt akkor a villamos, mert ugye busz még alig volt. Milyen lehetett a reggeli újság után megvenni a délit is, benne olvasni az akkori nagyok verseit, novelláit, folytatásos regényeit. Kalapban, selyemkesztyűben és felöltőben bámulni a kirakatokat, ami a híres párizsi divattal kacérkodott. Milyen lehetett szemérmesen lesütni a szemet, ha egy helyes ifjú jött velünk szembe az utcán. Színházba járni, fenn ülni a páholyban, kis kukucskával figyelni a közönséget. Milyen lehetett tiltott könyveket bújni és kibeszélni őket teadélutánokon. A Vörösmarty téren beülni egy zserbóra. Kis kávézókban találkozni a híres színészekkel és irodalmi alakokkal, akár egy Karintyival, vagy József Attilával... Néha úgy érzem, h nekem 100 évvel korábban kellett volna megszületnem.
Sóhaj
2009.06.05. 15:15 joeymano
8 komment
Címkék: könyv hiszti Zilahy
A bejegyzés trackback címe:
https://joeymano.blog.hu/api/trackback/id/tr875513836
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
97010 2009.06.05. 18:03:21
Tetszik ez az írásod,és milyen igazad van!Talán nem jó korba születtünk!:)Ja,jó a desing!:)
110164 2009.06.06. 11:57:38
Köszi Jane! Ugye? Látom te sem a jó korba születtél.:) Vagy már éltünk abban a korban és annyira tetszett, h a mostani életünkben is visszavágyunk oda.:) Én bizti egy pesti, vagy erdélyi nagypolgári család okos kis sarja voltam. :DD
97010 2009.06.06. 14:06:09
Lehet.:) Én tervezem,hogy utánanézek előző életeimnek,tuti nem ér meglepetés,annyira nem érzem sokszor jól magam napjainkban.:)
110164 2009.06.06. 20:07:36
Hol nézel utána? Van erre vmi speckó módszer?:)
97010 2009.06.07. 08:44:51
Van hát!Itt nálunk ismerek egy terepauta csajt,aki spirituális gyógyítással is foglalkozik.Most vizsgázott le az effajta hipnózisos eljárásból,és már űzheti is.Amolyan regressziós hipnózis,már biztos olvastál róla.Nos,engem ez régóta baromira érdekel,rengeteget olvastam már róla érdekes könyvekben.Már beszéltem a csajjal,hogy kiváncsiságból foglalkozna-e velem.Csak szerintem tök drága egy kezelés.De,eltökélt szándékom,hogy kipróbálom.:)Tudnom kell,az előző életeimről!:)
110164 2009.06.07. 14:40:27
Ez igen elszántan hangzik!:) Igen, az a baj ezekkel, h baromi drága. Olyan sokért nem is biztos, h kíváncsi vok rá.:DD De egyszer, poénból én is szívesen kipróbálnám. Aztán az eredménytől függően eldönteném, h hiszek-e neki, vagy sem.:DD
miestas 2009.06.07. 20:15:49
de jó, hogy valaki olvassa ezt a könyvet...én nagyon régen olvastam és szintén magával ragadott mint téged...épp a napokban láttam Anyunál a polcon és szemeztem vele, hogy újból nekikezdek...kiváncsian várom a beszámolódat róla
110164 2009.06.07. 20:59:37
én meg már úgy olvasnám tovább, de holnap vizsga...:S De majd aztán welcome nyár!:)
