De addig is feltöltök egy beszámolót egy könyvről, amit még a nyáron olvastam.
Umberto Eco: Loana királynő titokzatos tüze
Yambo egy baleset következtébe elvesztette emlékeit, mindazt, amit személyesen átélt. Automatizmusai remekül működnek. Hogy visszaszerezze emlékeit, a gyerekkori Solarába utazik, ahol gyermekkora kincseit őrzi nyaralójuk. Beveszi magát a padlásra, ahol mindent átkutat, végignéz mindent, ami gyerekkorát anno meghatározta. De vhogy mégsem találja a régi énjét. Az emlékek inkább úgy hatnak rá, mint egy idegen dolog folyamatos megismerése. Meg amúgy is, nincs már annyi ideje az életben, h azt a több mint 40 évet újra átélje. A sok új ismeretből csak kitalál magának egy új emléket, ami valszeg a sajátja volt. Pár hónapig teng-leng, míg egyszer egy ritka Shakespeare-összes a kezébe nem kerül. Ekkor újra baleset éri, és a következő fejezetben újra a kórházban találkozhatunk Yambo-val, de most kómában van. Viszont emlékei visszatértek, de csak szépen sorjában, történésük folyamatában. Míg végül emlékének minden egyes fontos eleme megjelenik szemei előtt, átvonul előtte, végre minden a helyére kerül, ami eddig kérdésként merült fel a mű során. Még arra a lányra is fény derül, akibe szerelmes volt gyerekkorában, de meghalt Brazíliában, és akivel legközelebb a túlvilág kapujában találkozik és együtt lépik át azt.
Túl sok volt nekem az olasz írókra, könyvekre, képregényekre való utalás, amiket nem tudtam hova tenni, mert nem ismerem őket. Az ötlet nem rossz, a megvalósítást kicsit távolinak éreztem magamtól a sok idegen név, és cím között. A vége igazi álomvilág, komoly képzelőerőt igényelt. De már úgy voltam a végén, h legyen vége, mert már nem jó. A hamarabbi végérejutást segíttette az egészoldalas képek, és a féloldalas írások. Nem csalódtam Eco-ban, a szemiotikai tanulmányok és a Nyitott mű után, de nem biztos, h mást fogok tőle olvasni a továbbiakban, esetleg a Rózsa nevét, mert az ugye mégiscsak egy alap mű.
A könyv egyébként tökjól néz ki. Keményfedős, fűzött, telis-tele képekkel. Egyébként gondolkodtam azon, h egy hasonló könyvet lehetne írni, csak a szocializmus magyar jellegzetességeivel. Futrinka utca, és Mazsola, Kockásfülű nyúl, meg Sicc, a macska történetei, meg csupa ilyen dolog, végig, egészen a napjainkig kísérve. Csuda izgi kutatómunka lenne, meg édes nosztalgia. Na, majd talán egyszer. :)