Kimaradt nálam az 5. heti beszámoló, és a 6.-ból is mindjárt kicsúszok, de az Egri csillagok írásra késztetett. Ugyanis van egy olyan pontja az e heti témáknak, amiben az iskolai irodalom órákról, a kötelezőkről, az elrettentésről szól.
Nos, az Egri csillagok. Az első kötelező olvasmány 5. osztályban. Emlékeim az évről: egyetlen kötelező olvasmány az évben. Kezembe veszem, forgatom, átlapozom. Tömör, apró betűk több, mint 500 oldalon át. Fehér, vászonborítós kiadás, védőborítója már hiányzik. Gerincén fekete csíkban a szerző és a cím. Első mondat: "A patakban két gyermek fürdik: egy fiú meg egy leány." Eddig nem rossz, mehetünk tovább. Első pár fejezetig jutottam el, aztán mindig valami közbe jött. Mire megint kézbe vettem, már nem emlékeztem semmire, tehát elkezdtem újból, és újból, és újból. Egyszer végre eljutottam a 4. nagy fejezet végéig, majd véget ért az 5. osztály, megírtuk belőle a dolgozatot, én meg nem láttam értelmét, hogy tovább olvassam. Becsuktam, és visszaadtam unokatesómnak. Nem tetszett, nem tudtam vele azonosulni. Most újra olvasva teljesen ki vagyok akadva, ahogy a barátnőm mondaná, mert erre a könyvre egy hatalmas piros 18-as karikát illene kitenni. Ne haragudjon a díszes gyászmenet, de ebbe annyi vér van és borzalom, hogy egy 11 éves gyereknek ez sok. Annyira féltjük a gyerekeket, hogy ha már egy csúnya szó is elhangzik egy tévéadásban, azonnal ki kell tenni a 12-es karikát, mert az már nem nekik való. Erre meg ilyet olvastatnak a néppel. Nem értem az összefüggést...
Amúgy meg nem csodálom, hogy a gyerekek első nekifutásra megriadnak a könyvtől. Még most olvasva is néha borzalmasnak találtam a könyvet. Újra átéreztem a szenvedést a 11 éves énemmel együtt. Ha már annyira Gárdonyit akarnak olvastatni a gyerekekkel, ami szerintem nem egy rossz ötlet, ne a legnehezebb olvasmányával kezdjék. Ott van A láthatatlan ember, ami egy kisfiúról szól, tehát fiúknak tökéletes. Vagy ott van az Ida regénye, ami a lányoknak alkalmas. Máris nem olyan rettenetesen vastag, és talán még élveznék is. Nem beszélve a rengeteg manapság születő ifjúsági könyvről, amik szinte igényesebbek, mint egy klasszikus, és ha még az is a probléma, hogy magyar legyen, mert magyarok vagyunk, akkor találunk magyar író tollából származó műveket is.
Az általános iskolai irodalom órákra nem igazán emlékszem, de a gimis tanárom ritka sz@r volt. Sosem olvastam el a kötelezőket, vagy nem akkor, amikor ő mondta, és nem azt, amit ő kért. Mégis megszerettem olvasni, és a magam erejéből. Nem kellett hozzá Ady-t vagy Mikszáthot elemeznem.
Ha már említettem egy klasszikust, elmondom, hogy klasszikus párti vagyok. Magyar, külföldi mindegy. Az én menedékem, ha már elegem van a világból, és elmenekülnék a problémák elől. A középkor, a 18, 19, 20. század az én búvóhelyem. Ha kortárs, akkor inkább külföldi, mint magyar. A magyar kortárs írók művei számomra megfoghatatlanok. Modorosak, valami olyan felsőbbrendűség árad belőlük, amit én nem szeretek. Persze itt is vannak kivételek, és a külföldi művek között is találhatók ilyenek. A magyar klasszikusokban a természetességet szeretem, a realitást, az akkori valóságot. A külföldi irodalomban a misztikumot, a különlegességet, amire valamiért a magyarok nem annyira nyitottak, mint a külföldi írók. De ez nem is baj szerintem.
Na de a Gárdonyi akkor is túl véres egy ötödikesnek....
