Nincs olyan ember a világon, aki nem tudna egy tündérmesét elmesélni. Mindegyik ilyen mese azzal végződik, hogy boldogan éltek, míg meg nem haltak. Persze, ezzel könnyű lerendezni a történetet, és abba az álomba ringat minket, hogy a megismert állapot a végtelenségig fennmaradhat. Aztán jön a saját párkapcsolatunk, ami addig szép és rózsaszín, amíg nem jön az első probléma. A rózsaszín felhőt felváltják a sötét fellegek, és mi meglepődünk, hogy hol van a boldogan éltek... kezdetű mondatocska.
Kosáryné Réz Lolával is hasonló dolog eshetett meg, és elege lehetett a tündérmesékből, mert megírta Hilduska és Ádám esetét. Nem más az alaptörténet, mint a Hófehérke és a hét törpe. Hilduskát a családja Budapestre akarja vinni, de a kislány megszökik, és az erdőbe szalad, ahol 7 nagybátyja él, akik bányászok. Közöttük nő fel Hilduska, aki gondoskodik a 7 idős emberről, közben a rablólegényről álmodozik, aki eljön érte, és magával viszi. El is jön Ádám személyében, aki a falusi környezetből a fővárosba ácsíngózik, ahol nagy úr akar lenni, és ahol minden nő a lábai előtt fog heverni. De jön az esküvő, a gyerek, a gondok, és Piroska, Hilduska nagyon fiatal édesanyja...
Nem tudtam, mire számítsak a fülszöveg alapján, de az írónő is belefér a Kékharisnyások közé, amiből esemény/kihívás is született a molyon, és úgy döntöttem megnézem magamnak. Sokáig szkeptikus voltam, mert nagyon nem tudtam azonosulni a modern Hófehérkével, elég bugyutának éreztem a történetet. Az írónő pedig néha-néha megmutatta, hogyan is képes írni, de ezt sokszor elfelejthette, mert csak a cselekményre fókuszálva, pörgette az eseményeket nulla irodalmiság mellett. Aztán kiakadtam azon is, ahogy Ambrus, az öregember fente a fogát a kislányra, meg azon is, ahogy Hilduska viselkedett. Kemény 6 hónap után feladta a házasságát, és szabad utat engedett az urának. El is váltak, majd szépen visszament az öregekhez.
Ekkor kezdett egy kicsit érdekelni a történet. Még panaszkodtam is Heloise-nak a molyon, hogy elég bugyuta ez az egész, és nem tetszik. Adtam tegnap este még egy esélyt a könyvnek, és meg kell mondjam, jól tettem, mert egész jó lett a végére. Hilduska a válás után 180°-os fordulatot tett, és a szerencsétlen kislányból egy határozott, mindenre képes asszonnyá vált, akinek a további sorsa elkezdett érdekelni. És így értem a végére ma délutánra. Addig pedig kúsztak fel a csillagok, és talán 4 darabot is fog kapni tőlem. :)
Az írónő még a mai napig érvényes problémákkal foglalkozik, és a lehető legegyszerűbben. Nem kerít neki nagy feneket, egy az egyben leírja kiben mi zajlik le. Hilduskában, aki az erdőbe visszatérve Ambrussal találja magát szemben, és akitől nagyon sokat tanul, rengeteget köszönhet neki. Vagy ott van Ádám, aki talán azonnal megbánta a házasságot, amint kimondta az igent. Ő még szabadságra vágyik, anyagi gondatlanságra, és hogy minden nőt megszerezhessen magának. Ez alatt belátja, hogy bántotta Hilduskát, ezért is engedi el. De a nagyvárosban sem minden olyan, ahogy kívülről látszik, sajnos ott sem mennek egyszerűen a dolgok.
Aztán ott van a falu kontra nagyváros bemutatása. Hiacinthus, a patikárius minden mozdulatát tudja a falu, hogy bezár vasárnap, és valamerre viszi az útja, de senki nem tudja merre. Elég egy szemtanú, hogy Hilduskához jár, és már az összes falusi róluk beszél, és összeboronálja őket. De a város sem jobb. Vendégség vendégség hátán, ahol üres beszélgetések, és nagyzolások zajlanak. Mindenki idegen, nincs fa, nincs erdő, nincs délutáni frissen fejt tej uzsonnára. Hol a jobb, kinek mi az otthona.
Szóval örülök, hogy adtam még egy esélyt a könyvnek az este, és nem hagytam félbe, mert egy egész jó történet kerekedett ki belőle a végére. Igaz, hogy felejtős, és egyszer olvasós, de akkor is, könnyű nyári élmény.
Kosáryné Réz Lola: Álom. Garabonciás Kiadó, 1989.
