Jelentem megtaláltam a tökéletes gyógyírt hőség ellen. Nem kell mást csinálni, mint a 29 fokra felhevült szobában beülni kedvenc helyedre, ahol olvasni szoktál, és kis adagokban, lassan, mondatról mondatra, szóról szóra haladni egy Fekete István kötettel a kezedben. Amint a somogyi erdő utolsó gallyacskája is megelevenedik előtted, amit éppen betakart fehér leplével a tél, és már kezded is érezni, ahogy a farkasordító hideg reszkető mancsával megragadja először a bokádat, és már csak azt érzed, hogy az orrodat sem érzed... na, akkor dideregni kezdesz te is, pedig mielőtt beléptél az erdőbe, még folyt rólad a víz. Hasonló hatást lehet kiváltani Jókaival is, de hőségriadó idején csak és kizárólag Fekete István javallott.
Fekete István életre kelti a hajnalt az erdőben, és sokkal izgalmasabb történetet kerít köréjük, mint a könyv sztorija maga. Panni 8 évesen kerül családjával a badányi erdőbe a malomba. Egyik este egy 15 éves árva fiú érkezik hozzájuk, aki szívesen legénykedne a malomban egy kis alamizsnáért. Panni és Matyi különösebb emberi kapcsolatok híján összebarátkozik, és valami különleges kezd kibontakozni közöttük. Egy szomszédos falu molnárja és molnárnéja télre magához veszi Pannit, mert nincsen gyerekük, és szeretnék ők is kiélvezni a gyermek adta lehetőségeket. Panni édesanyja hirtelen meghal, így Panni egyre többet van Killányban fogadott szüleinél. A történet arról szól, hogyan boldogulnak a fiatalok ekkora távolsággal.
A történet további pár mondattal összefoglalható, de egy Fekete István regénynél nem is ez a lényeg. A maga egyszerűségének nagyszerűségével képes tökéleteset alkotni. Egyszerű a történet, egyszerűek az emberek, egyszerű az élet a malomban. Bonyolult a természet a maga állandó körforgásával. Nagyon tetszett, hogy mondatokat adott az író élettelen tárgyak "szájába". Beszélt a kis malomkerék, beszélt az ablak, beszélt a lapát, de beszélt a bagoly is (egyébként nem értem, hogy miért lett a bagoly ennyire pesszimista és vészjósló?!), a patkány is.
Sokat nem tudok írni a könyvről, mert az csak ajnározás lenne, ami inkább szólna az írói magasságnak, mint a történetnek. Fekete Istvánt szerintem nem mindig a történetért kell olvasni, hanem azért, ahogyan köré kanyarítja a természetet. Több élet van benne, mint a szereplőiben. :)
Nálam kimaradtak az ifjúsági kötetei, amit most már nagyon sajnálok. Elképzelhető, hogy akkor nem tudtam volna ennyire élvezni a könyvet, így egyáltalán nem bánom, hogy most ismerkedek az íróval. És szerencsére anya azért elég sok kötetét szerezte be annak idején, hogy egy ideig biztosan el legyek látva vele.:)
Fekete István: Hajnal Badányban. Móra Ferenc Könyvkiadó, 1965.
