Ez egy valóban szemet gyönyörködtető példány, ami az Agave gondozásában megjelenhetett. Keményfedél, védőborító, és a hangulat, ami árad belőle. Minden fejezethez tartozik egy illusztráció, ami egy motívumot jelenít meg az adott fejezetből.
Mindig bajban vagyok az olyan történetekkel, amit már láttam előtte filmen, hiszen folyton hozzá hasonlítom, tudom, hogy mi fog következni. Néha méltatlankodom, hogy a producer máshogy álmodta meg a vásznon, mint ahogy a képzeletem tenné a szavak után. De mégis van egy lehetőség, hogy a saját utam járjam, hiszen a szavak mégis itt vannak, magamévá tudom tenni őket, el tudok veszni benne. Gaiman pont ilyen író szerintem, aki a film ellenére is el tud varázsolni a szójátékával.
Coraline történetét mindenki ismeri szerintem. Aki igen, az ugorjon egy bekezdést, aki nem, az maradjon még pár mondatra. Coraline szüleivel beköltözik nagyanyja házába, ahol remek felfedezéseket lehet tenni. A szülők nagyon elfoglaltak, már-már annyira, hogy Coralinet magára hagyják akár éjszakára is. Hát melyik kislány nem ácsingózna egy szeretőbb élet után? A házban van egy ajtó, ami mögött egy téglafal található. Ez a téglafal azonban Coraline előtt megszűnik, és átlép egy másik világba, ami csak első ránézésre ugyanolyan, mint a saját lakásuk. Itt azonban minden jobb: a szülők gondoskodóak, az ételek ínycsiklandozóak, rengeteg játék áll a kislány rendelkezésére, és még a macska is beszélni képes. Ez mind szép és jó, de tudjuk, hogy nem mind arany, ami fénylik.
A házban megismerkedhetünk Spink és Forcible kisasszonyokkal, akik hajdanán színésznők voltak, és még a mai napig ebben a mámorban úsznak. Annak ellenére, hogy közben az idő eljárt felettük. Az emeleten lakik Bobo úr, a cirkuszi artista, akinek hatalmas a bajsza, és egérkórust tanít. Ezek a furcsa emberek, csak még furcsábbá torzulnak abban a másik világban.
A másik világ valóra válthatja a legféltettebb vágyainkat, de jajj, ha túl sokat akarunk. Értékelnünk kell, ami körülöttünk van, hiszen még az is elillanhat egyik pillanatról a másikra.
Persze nem lepődök meg azon, hogy a film más véget kapott, egy sokkal izgalmasabb, körömrágósabb végkifejletet. Gaiman megoldása jobban tetszett, nagyon találó volt, illett Coraline jelleméhez. Nagyon rövid a történet, amit bántam kicsit, mert valóban csak a történetre szorítkozik. Másik oldalról viszont úgy gondolom, hogy pont elég volt ennyi, nem volt túlírva, mégis minden körülmény szépen ki volt dolgozva. Na most próbáljon meg dönteni az ember lánya. :)
Neil Gaiman: Coraline. Agave Kiadó, 2009.
