Igazából nem is annyira varázslatos a cím, mint ahogy először gondoltam. Gondoljunk csak bele. Megfogjuk a nagyinál a váza alól a kör alakú csipketerítőt, óvatosan a szemünk elé emeljük, átnézünk a réseken, és meglátjuk a jövőt. Elképzelem az írónőt, amint kitalálja a koncepciót a könyvéhez. Egész ütős a téma, akár jó is lehet. De valahogy el kéne adni is. Bele kéne vinni valami boszorkányságot, valami különleges képességet, mert az mostanában hódít. Gondolkodva bámul ki az ablakon, ami előtt csipkefüggöny lebeg, majd felkiált, és úgy dönt, ez lesz a megoldás. Olvasni csipkéből. Belegondolva elég gagyi...

Sophia (Towner) hazaérkezik szülőhelyére, Salembe, mert nagyanyja, Eva eltűnt. A visszatérésével szépen megismerjük a nő fiatalkorát, megtudhatjuk, hogy van egy ikertestvére, akinek halála örök emléket pecsétel Towner elméjébe.

Amivel engem a leginkább meg lehet őrjíteni, az a szekta. Nem vagyok hajlamos a naivságra, csak egészséges mértékig, de aki képes belépni egy szektába, az szerintem már krónikusan naiv. Éppen ezért a calvinistákat nagyon nem szerettem. A vezetőjük, Cal ,Towner nagybátyja?, vagy valami rokona, aki szerintem elitta az agyát, a vitorlázásban már nem tudott teljesíteni, ezért kitalálta, hogy megvilágosodott. Szerencséjére volt néhány szerencsétlen, aki hitt neki, ezáltal megalkotva a szektát.

Szeretem a kézzel fogható dolgokat. Nem baj, ha egy könyv kicsit elvont, csak értsem, hogyan kerülnek a szereplők abba a bizonyos világba, vagy higgyem el, hogy azon a módon oda lehet kerülni. Mert, ha nem értem, hülyének érzem magam. Namármost ki szereti hülyének érezni magát? Senki, és még nem is érezzük magunkat jól közben. És Barry ilyen világot teremtett nekem. Közben elejtett ezt-azt a könyv során, amiből már kezdtem gyanakodni a csattanóra, és ez be is bizonyosodott. Ilyenkor érzem úgy, hogy akkor most kezdjük elölről a könyvet, és figyeljünk jobban, hogyan oldotta meg a dolgokat az írónő.

Írnék még dolgokat, de félek, hogy elrontanám az olvasás élményét, így inkább nem teszem. A lényeg, hogy a végéig nem nagyon gondoltam, hogy van értelme a könyvnek. Addig egy ikertestvér furcsa életéről olvashattam, egy nagyon bolond városról, ami a boszorkányságból él. Harcolnak egymással a calvinisták és a boszorkányok. Mindenki iszákos, vagy az volt, de már kigyógyult. Rengeteg a turista, akik imádják a fekete mágiát. Alakul egy szerelmi szál is Rafferty-vel. Van még egy sziget, tele vad golden retrieverekkel, meg nyúlüregekkel, és remekül lehet rajta bújócskázni. A körülmények annyira bolondok, hogy még egy laza szórakoztatós könyvnek sem megy el, mert úgy éreztem, ez egy nagy hülyeség. Szerencsére a vége kevés értelmet ad neki, megértjük, miért a sok hülyeségnek vélt körülmény, és talán a koncepció is körvonalazódni látszik.

A helyszín egyébként tökéletesen illik a hangulathoz. A kis tengerparti város nagyon találó a sok apró szigettel, ahová bejutni csak nehezen lehet. Titkos helyekkel, rejtélyes házakkal, lakatlan szigetecskékkel, elhagyott csónakházzal.

A vége felgörbítette kicsit a számat, ennek ellenére még mindig gagyinak tartom a csipkéből olvasást, és túl sok volt a deviancia a történetben. Ennyi nem létezik, hogy egy kisvárosban legyen... és most el is döntöttem, hogy nem akarom újra olvasni, annyira nem lesz jó a másodszorra.

Brunonia Barry: A csipkeolvasó. Gabo Könyvkiadó, 2009.