Mindig úgy képzeltem el a régi kor királyait, császárait és egyházi vezetőit, hogy a nyakukban hordanak egy hatalmas arany kulcsot, ami a kincstár ajtaját nyitja. Szabad idejükben pedig néha megnézik, hogy mennyi pénzük van, talán még úszkálnak is benne, mint a Dagobert bácsi. :) Aztán elolvastam ezt a könyvet, és kiderült, hogy ebből semmi sem igaz. Na jó, a nagy aranykulcs, és a kincses kamra valóban létezhetett, de nem volt menne semmi, amiben úszkálni lehetett volna, csak elvétve egy-két patkány, meg csontváz a falhoz bilincselve...
Na de térjünk vissza a valóságba, és nézzük meg, kik látták el Európa nagyjait készpénzzel. Például itt van a Fugger család, akikről a könyv maga is szól. A Fuggerek őse egy egyszerű takácsember volt, aki jó érzékkel vágott bele a kereskedelembe. A céget a legkisebbik fiú (végre mint a mesékben :D), Jakob futtatja fel, amikor is remek észjárásával és előrelátásával addig addig tepert, míg meg nem szerezte a fém és ezüstbányák tulajdonjogát. Ekkor válnak bankárrá is. Végre van miből hitelezni. Ehhez hozzájárult Jakobnak az a rendkívüli képessége is, hogy előre látta kivel kell kapcsolatba lépnie, milyen embereken keresztül tud hozzáférkőzni királyokhoz, császárokhoz. Nem félt haladni a korral, belevágni akár a rabszolga-, akár a fűszerkereskedelembe. Kevés idő múlva már a Fugger dinasztia pénzelte fél Európát, az ő pénzéből rendezték meg a háborúkat, pénzeltek összeesküvéseket.
A nagysághoz az is hozzájárult, hogy a család szigorúan védte a céget, nem engedett be kívülállókat a vezetésbe, nem vettek ki pénzt, inkább benn hagyták és visszaforgatták fejlesztésekbe. Ha jobban belegondolunk, ez a felfogás mind a mai napig megállja a helyét, és sok sikeres vállalkozás alkalmazza azokat a fogásokat, amiket a Fuggerek is. Peter Drucker meg lenne elégedve a Fuggerek vezetői hatékonyságával, annyi szent. :)
Hiányoltam a könyvből a gyakorlatot. Nagyobb volt a hangsúly az eredményeken, pedig engem érdekelt volna az is, konkrétan hogyan vezették a könyveiket, milyen eszközökkel jutott be Jakob egy-egy királyhoz. Ez az utóbbi ugyanis nagy segítség lenne a munkámban. :) Furcsa volt az is, ahogy a mai fogalmakkal mutatta be a középkori gazdaságot, pl. egyéni vállalkozóknak nevezte a bányabérlőket. De mellette szóljon, hogy végre megtudtam, miért követték a Habsburgok a Jagellókat a magyar trónon. Egy egyszerű megállapodásnak volt köszönhető, amiben Miksa, osztrák császár megígérte a magyaroknak, hogy megvédi őket a törököktől, ha háború nélkül Habsburgok kerülnek a trónra a Jagellók kihalása után.
A könyvet annak ajánlom, akik szeretik az olvasmányosan megírt gazdaságtörténetet. Kíváncsiak a középkor történelmének ok-okozataira, és akik még nem tudják, milyen a hatékony vezető.
Günter Ogger: A Fuggerek, császári és királyi bankárok. Kelly Kiadó.
A könyvet nagyon szépen köszönöm a Kelly Kiadónak!