Gróf Nádasdy Borbála: A szabadság zaga
Közszolgálati közlemény: A mai naptól új korszak kezdődik. Ugyanis befejeztem a könyvtárba járást. És ennek oka csupán az a 101 darab könyv, amit itthon vár a polcomon. És egytől-egyig fantasztikus könyvek, így nem kell nekem könyvtárba járnom jó könyvekért. :) Közszolgálati közlemény vége.
A Könyhéten elmulasztottam találkozni Nádasdy Borbálával, amit sajnálok kicsit, mert kíváncsi lettem volna, hogy a valóságban is olyan vagány-e, mint ami ebből a könyvből kiderül. A Zagolni zabad?-ban ott hagytuk abba, hogy sikerült átszöknie a határon, és egy Bécs melletti menekülttáborban búcsúztunk el tőle. Ez a könyv 1970-ig kíséri nyomon az életét, ami talán még az otthon átélteknél is rosszabb volt. Hihetetlen, mennyire élt benne a magyarságtudat. Sok mai "magyar" tanulhatna tőle, és azoktól, akikről ír. Hiába kezdődött "jól" az élete, lett színésznő, szerepelt egy nagy filmben, lett keresett modell, találta meg szerelmét, mégsem érezte jól magát. Nem tudott beilleszkedni, minden idegen maradt a számára. Ahogy a többi idegenbe szakadt magyarnak is, akikkel Borbála találkozott, és akikről mesél nekünk.
Az előző kötet a rengeteg helyesírási és fogalmazási hiba ellenére hatalmas élmény volt. Nehéz azt mondani, h izgalmasabb volt, talán nem is szabadna ilyet mondani, mert ez egy élet története. Arról szól, amit az élet ad. De mégis ennél a kötetnél voltak olyan részek, amiket szörnyen untam. És azért untam, mert nem Borbáláról szóltak, hanem rengeteg embert mutatott be nekünk életrajzilag. És ezek a kis kitérők engem nagyon zavartak. Aztán hiányoltam még, hogy nem engedett minket jobban belelátni a lelkébe. Inkább az eseményekre összpontosított, és nagyon ritkán mondta el, hogy ő mit gondol, egyáltalán mit érzett. Csak akkor szólaltak meg az érzelmei, ha valaki a magyarságát sértette meg. Kíváncsi lennék, miért nem írt többet arról, hogy hogyan élte meg magában a változást. Voltak-e egyáltalán félelmei?! Mert nekem úgy tűnt, hogy nagyon határozott jellem volt, de valahogy ezt nehéz elképzelni.
A könyv végén egy viszonylag stabil harmincéves hölgyet hagytunk el, akinek a története folytatódik a Maradni zabad? című harmadik kötetben. Én még meggondolom, hogy azt el fogom-e olvasni. Mert sajnos irodalmilag nem a legélvezhetőbb alkotás, és ha az is ilyen lesz, mint ez, akkor egyelőre nem kérek többet belőle.
