Sir Arthur Conan Doyle: A sátán kutyája
Jajj, ez annyira jó volt, h nem is értem, eddig miért nem olvastam?! Imádom a detektíveket. De nem ám a nyomozókat, amiknek ma hívják magukat, hanem a tweedzakós, revolveres, kalapos detektíveket, olyat mint a Holmes. És nem ám skodrival mennek a gonosz után, meg kommandósokkal, hanem homokfutón, és bérelt kocsival. És megbújnak ódon kastélyokban, és fényt derítenek a rejtélyekre. Meg a legváratlanabb helyeken bukkannak fel. Na, az ilyen detektíveket szeretem én. :)
Hatalmas felüdülés volt a Picoult könyv után ez nekem. Elkezdtem a Kisasszonyokat, de annyira nem fogott meg, de akkor a sátán kutyája elkezdett nekem ugatni a polcról, h márpedig őt olvassam. És milyen jól tettem, mert annyira élveztem az egészet, sztem ennyire nem is tudtam volna, ha nem egy ilyen ütős könyv után olvasom.
A sátán kutyája egy legenda a Baskerville-családban, ami az éjszaka leple alatt a lápban meglepi a család tagjait és megöli őket. Egy újabb haláleset üti fel a fejét a Baskerville birtokon, és Holmes és kedves Watson nyomozni kezdenek...
Szóval csuda izgi volt, végre nem volt halottkém, meg ujjlenyomatvizsgálat, csak a kósza nyomok, a következtetések és a megérzések. Nem is próbálkoztam, h rájöjjek, ki a gyilkos vagy mi az indíték (na jó, erre azért nem volt nehéz rájönni), csak hagytam magam sodorni a történettel, és követtem az eszmefuttatásokat, és nagyon jól szórakoztam. Felejthetetlen élmény volt, és keresni fogom még a Holmes-os történeteket, mert irtó szórakoztatóak. :D
