Márai Sándor: Az igazi. Judit ... és az utóhang
Máraitól eddig A gyertyák csonkig égnek címűt olvastam, és első Márai regényként azt nem is igazán tudtam hová tenni. Tetszett Márai stílusa, gyönyörű hasonlatai voltak és remek éleslátása, mégis akkor nem fogott meg, talán nem értem meg hozzá. De most a lehető legjobb időben vettem kézbe Az igazit, mert ez a két regény most olyan erős hatással volt rám, mint könyv már régen nem. Imádtam az első sortól kezdve az utolsóig.
Az igazi egy házaspár szerelmi történetét és csalódását mutatja be először a feleség, majd a férj szemszögéből. A megcsalt asszony ábrázolása rendkívül hiteles, fel sem merült bennem, h nem nő az író. A feleség szemszögén át hirtelen a saját párkapcsolatomban éreztem magam az első pár oldalon, mintha a bennem dúló érzéseket írta volna le. El is mondtam az uramnak, meg is beszéltük, és persze ő teljesen máshogy látta a dolgokat, mint ahogy a férj-feleség kapcsolatát Márai is máshogy mutatta be. A feleség észrevette, mi hiányzik a férjéből, de nem értette, miért is olyan komor, olyan üres a férje. Egy nap mégis rájött, amikor az a bizonyos másikra fény derült.
A férj szemszögéből figyelve az eseményeket, rögtön észrevehető, h a férfiak máshogy gondolkodnak, mint a nők. Ami a feleségnek fontos volt, a férjnek egyáltalán nem, és fordítva. A férj már inkább a másik nőről számol be kissé filozófiai hangvétellel, mégis olyan íve van a mondandójának, ami nagyon könnyen követhető, nagyon logikus és ésszerű. És ugyanakkor minden egyes mondatával sikeresen a falhoz csap. Hogy miért? Mert olyan mélyre ás le az emberek legsötétebb bugyraiba, amit még a legközelebb állóknak sem mindig mondanánk el. Márai mégis olyan erős érzéseket mondat el a férj és a feleség monológjában, h csuda. A férj, aki félte élni az életét és inkább a magányt választotta a boldogság helyett, egy merő szomorúság és egyedüllét az élete, pedig sosem volt egyedül, de mégis, egyedül akart lenni, mert ő így akarta. Kereste a kiutat, próbálkozott a másik asszonnyal is, de mindhiába, aki eldöntötte, h a magányt választja, az elveszett.
A Judit című rész a szerető elbeszélését rejti, akinek ez a szerelmi háromszög csak egy kis szelet volt az életéből. Őt sokkal egyszerűbb és kézzel foghatóbb érzések foglalkoztatták, mint a szegénység-gazdagság, az osztályharcok, az osztálykülönbségek, a saját viszonya az élethez. A hangvétel újra változik, követi Judit műveltségét, megspékelve az életből szerzett tapasztalataival. Ez a rész nagyon érdekes volt számomra, főleg a gazdag urak mindennapjainak leírása, egy kis iróniával megfűszerezve, aztán a háború viszontagságai, az elveszettség, a visszatérés a saját fajtájához. És itt ellőhető, h kutyából nem lesz szalonna. Egytől egyig csodálatos volt, faltam a szavakat, a gondolatmeneteket, és közben arra gondoltam, h Máraiba hogyan szorult ennyi tudás, ennyi okosság és mondanivaló és hogyan volt képes mind egy hatalmas, fényes lánccá fűzni. Zseniális mű.
Az ...utóhang pedig Judit egyik szeretője, akinek a saját monológját mondta el, a mesélője, egy besúgás elől menekülő, majd Amerikába emigráló dobos életútjának egy apró szelete. Ez a rész már éppen elég rövid volt és éppen annyi, ami még kellett kimosni a rossz szájízt Judit elbeszélése után.
A négy monológ egymást követi időben, a későbbiekből szépen meg tudunk mindent a feleség és a férj további életéről, majd Juditról, h ki hogyan végezte. Ebbe a könyvbe belefért minden a szerelemről, az osztályharcról, a történelem egy fontos szeletéből, ami között itt-ott egy-egy oldal erejéig olyan okos gondolatok bújtak meg, h néha repestem a boldogságtól az olvasásuk közben, olyan csodálatos gondolatok voltak. És nem túlzok, ilyet még nem éltem át egy könyvvel sem. Hihetetlen élmény volt ez nekem, abszolút kedvenc lett, és mi több újraolvasásra száműzve, mert kellenek Márai szavai nekem. Most már eldöntöttem. És ezer százalék, h fogok tőle még olvasni.
Márai most annyira időszerű, h most van Márai 110. születésnapja. A Helikon kiadó ennek örömére még holnap éjfélig 50%-kal olcsóbban adja Márai összes kötetét. Megjegyzem sztem ritka jó a könyvminőség, bár engem az ici-pici kemény kötéses, könyvjelzős könyvekkel rögtön meg lehet venni. :) Különben meg Márai hónap van a kiadónál, így egész áprilisban 30%-kal olcsóbbak Márai könyvei. Vegyetek, mert Márai zseniálisan fantasztikus. :)
A kiadó honlapján még található egy Márai-kalauz is, amiben az író köteteit szedik össze kategóriánként. Sztem nagyon hasznos kalauz, ha vki nem tudja melyik könyvét olvassa.