Jane Austen: Emma
Egy kicsit elmaradt az olvasás az utóbbi időben, mert a vizsgaidőszak nekem pont a végére sűrűsödött be, és az egyik szakomat lezáró szigorlat elé néztem félve, így szegény Emmát mellőznöm kellett más "szórakozások" miatt. De aztán a szigorlatot teljesítettem, Emmát a kezembe vettem, és pár napig ki sem mozdultam Highburyből és Hartfieldből. Az én 400 oldalas példányom biztosan titokban minimum 600 oldalas volt, mert sehogysem fogytak úgy az oldalak, ahogy szerettem volna. Ez egy csöppet elárulja, h nem volt fantasztikus a könyv, sőt, néha úgy gondoltam, h ha még egy oldalon keresztül folytatják annak eldöntését, h hazainduljanak-e a hóesésben, vagy sem, akkor megmutatom a könyvnek az ötödik emeletről, h milyen is az az istenadta hóesés.
Emma Mr. Faháznak (Woodhouse) a második gyermeke, aki elhatározta, h sosem megy férjhez, de másokat nem fog ebben meggátolni, sőt, még be is segít nekik, ha akarják, ha nem, ha rosszul sül el, ha nem. Meg kell jegyeznem, Emma kevésbé tehetséges a boronálásban, mint ahogy azt ő elképzeli, ebből akadnak is aztán nagyobb bonyodalmak, félreértések, megbántódások. Highbury, a kis angliai falucska minden egyes előkelőségét megismerhetjük, és meg kell mondjam, egyik sem egy kellemes jellem. Képzeljünk el egy esküvőt, ahol mindig van egy nagyszájú nagynéni/anyós/anya, aki mindenért folyamatosan köszönetet mond, mindent dicsér, csodál és be nem áll a szája. Na, hát ilyenből van először csak egy példány, de aztán bővül a társaság még eggyel, aki ráadásul azt hiszi magáról, h ő hozza a faluba a világot, és aki annyi szellemi tartalékkal rendelkezik, h ha egy ilyen kis faluban, ami semmiféleképpen nem hasonlítható Maple Grove-hoz (ahonnan ő jött), esetleg egyedül kell maradnia, akkor is képes lesz feltalálnia magát, és nem fog az őrületbe kergelődni (fura szó, de értitek, ugye? :)). Szóval, ha Miss Bates, és Mrs. Elton egy légtérben vannak, senki sem menekülhet, pláne, ha külön-külön van kihez szónokolniuk. Gondolhatjátok, mennyire kellemetlen egy társaság. Persze Austen nagysága itt jön ki, mert mindezt ő kifigurázásnak gondolta, és ha nem tudjuk ezt róla, egyszerűen idegesítőnek is felfoghatnánk a könyvet, pedig nem az, mert vicces.
A történetet kicsit bugyutának találtam, már az elején rá lehet jönni, ki kivel fog összejönni, ki kibe szerelmes, pláne, ha ismerjük Austen trükkjeit. Még akkor is kitarthatunk az elképzelésünk mellett, amikor folyamatosan félre akar vezetni minket, és egy-két szereplőt máshogy akarnak összeházasítani, mint mi azt akartuk. A túlzott udvariaskodás még félreértésekhez is vezet néha, amin mi újból csak somolygunk, h ej-ej, ilyen butaságon félresiklani. Emmát az elejétől kezdve nem szerettem, túlontúl határozott és elviselhetetlen személyiségnek találtam, kis butasággal megfűszerezve, ami elhatározásainak ragaszkodásához vezetett. De a történet előrehaladtával jobban megismertem, sokkal lelkiismeretesebb volt, mint gondoltam, és ez megszépítette eltökélt jellemét. Addig nem nyugodott meg teljesen, amíg kis pártfogoltját, Harrietet jó kezekben nem tudta, hiszen túl magasra emelte szegény lányt, és még szerelmessé is tette két olyan fickóba, akik őt közömbösen nézték.
Mr. Knightley, a család jó barátja a kezdetektől szimpatikus volt, talán ő volt a legkellemesebb jellem. Utána jött Emma volt nevelőnője, Mrs. Weston, és Jane Fairfax, na meg Mr. Frank Churchill. A többi emberben mind volt vmi rossz jellem, amit Austen még jobban el is torzított, mint egy karikatúrát.
Összességében elmondhatom, h Emma nem taszította le a trónról Lizzyt és Mr. Darcyt, egyáltalán, mert sajnos ez a könyv többször volt idegesítő, mint vicces. A Molyon olvastam egy értékelésben, h ezt a könyvet csak fanatikus Austen rajongóknak ajánlják. Hát ezzel egyetértek. Ez viszont ne riasszon vissza senkit, mert még így is nagyon élvezhető, én jól szórakoztam rajta, és jó volt folyton visszacsöppenni Hartfield furcsa világába. :)
