Bruckner Éva: A Zsibárus boszorkány
Ezt a könyvet még a nyári nagy Líra akcióban vettem. Amikor megláttam a polcon, nem is volt kérdéses egyáltalán.
Csak egyszer jártam kinn az Ecserin a szüleimmel pár évvel ezelőtt. Apa szintén olyan izgatott volt, mint én, mert szép emlékek fűzik hozzá, ugyanis onnan szerezte be a farmernadrágjait a '70-es években. Én meg odáig és vissza vagyok a régi dolgoktól, úgyh ez a piac maga a paradicsom volt számunkra. Anya már nem így érzett, feszengve járta végig velünk a helyet, kicsit ellenszenvet mutatva, kicsit örülve is a mi örömünknek. Utána kiderült, h azok a nekem kincset érő tárgyak anyának egyszer nagy megkönnyebbülést okoztak, amikor végre kidobálhatta őket a szülői házból a költözésük alkalmával. Én meg tátott szájjal álltam ott, és elképzeltem, h ha ezek a kincsek valahol ott rejtőztek volna a padláson egy dobozban, mennyi csodás percet élhettünk volna át, amikor éppen régi cuccok után kutattunk fenn kiskorunkban. De kár ezen már gondolkodni, inkább egy jó kis könyvet ajánlanék.
Bruckner Éva remekül szedte össze az Ecseri piac történetét az indulástól, a 19. század végétől napjainkig. Mindenhol van egy idézet, egy anekdota, ami pont az események közé illik, és ami miatt gördülékeny lesz a történet, nem száraz adathalmaz. Néha igazán érdekes dolgokra bukkantam. Például arra, h amikor még tényleg az Ecserin volt a piac, akkor nagyon közel volt hozzám, ahol lakom, mert a József Attila lakótelep helyén volt, és az építésekor telepítették át őket a mai helyére, a Nagykőrösi útra. Van egy kép is a könyvben, amin a piac van, háttérben azok a jellegzetes panelek, amiket én is látok az ablakomból. Fura volt belegondolni, h azok akkor újak voltak, és ott régen nyomornegyed volt. Nem volt semmi az sem, ahogy áttelepítették őket egyik helyről a másikra. Mert a saját bódéjuk anyagából építették fel a vállalkozók a másik helyen a bódét, és mindezért még fizetniük is kellett. Igazából nem volt más választásuk, mert nagyon sok ember ebből élt.
Az Ecseri piac csak a '80-as évektől kezdett el antikvitásokkal foglalkozni, amikor a Lakáskultúra újra divatba hozta a nagypolgári bútorokat. A szemfülesek, az egyen szocreál kockabútorok érkezésekor kidobált bútorokat felvásárolták, tárolták 10-20 évig, és most meggazdagodtak belőle. Azóta témája a piacnak a régiség. Előtte használtpiacnak számított, használt ruhákkal, cipőkkel, bútorokkal a szegényebb rétegek számára. A használtpiac az olcsó, egyenruhák, és egyenbútorok megérkezésével megélt egy kisebb válságot, amiből az antikvitás húzta ki. Ma újra kisebb válságát éli, mert az új korosztályt már nem érdeklik ezek a régi holmik, nem tudják mit jelent egy Sztálin szobor, vagy az inflálódott pénzek kézbe fogása. Őket ma már a plázák és az elektronikus kütyük érdeklik. Ez mind vészmadárkodás, de lehet belőle igaz is. A piacon árusítók zöme idős, a vásárlók középkorúak. Én amondó vok, h amíg még lehet, menjünk ki az Ecserire, h legyen mit mesélnünk az unokáinknak róla. :)
