Alexandre Dumas: A világ ura I-II.
Először is fontosnak tartottam, h utána járjak, ki is ez a Dumas, mert én úgy tudtam, h A világ urát, amit a Monte Cristo folytatásának tartanak, a fia, ifj. Alexandre Dumas írta. Pedig nem, mert ezt is az öreg követte el. Sőt, Monte Cristo köré még másik két kötetet is társított, A holt kezet, ami M.C. történetének a befejezése és A milliomos menyasszonyt.
..::UPDATE::..
Közben kinyomoztam, h Mützelburg neve miért is van a könyvön. Mert Dumas annyira sikeres lett az első pár (vagy rengeteg) regénye után, h a közönség sírva könyörgött a folytatásokért. Dumas viszont nem tudott olyan gyorsan és olyan sok könyvet megírni, ezért munkaközösséget szervezett, ahol ő meghagyta a fő történetet, kitalálta a szereplők jellemét, a befejezést. Ezután tanítványaira hagyta, h dolgozzák ki aprólékosan, olyan Dumas-módra. Aztán a nyers szöveget Dumas véglegesítette, így születtek a művek. És így kerültek fel a társszerzők (tanítványok) nevei is a később született művekre. Sőt, még szerzői jogdíjat is kaptak érte.
..::UPDATE VÉGE::..
Dumas apai nagyanyja néger volt, így bőrszíne miatt sokat bántották. Édesapja tábornok volt I. Napóleon alatt. Édesanyja nagyon sokat mesélt apja tetteiről, innen merített több ötletet is könyveihez. Azt is megtudtam az önéletrajzából, h a titokzatos 3 csillagos (***) herceg a könyvben nem más, mint Orléans-i herceg, akinek hivatalában szolgált Dumas, a Palais Royal-ban (visszatérő helyszín a könyvben).
Munkásságát drámaírással kezdte, majd folytatásos regényeket írt különböző lapokba. Népszerűsége egyre nagyobb lett, de a félvérség árnyéka folyton ott lebegett feje fölött. Abban a kis faluban temették el, ahol született. Viszont, 2002-ben Jacques Chirac exhumáltatta testét, és átszállították a párizsi Panthéon-ba, ahol Franciaország nagy személyei nyugszanak. Most biztos boldogabb Dumas Voltaire és Victor Hugo mellett...
De térjünk át a könyvre. Majdnem ott kezdődik, ahol a Monte Cristo véget ér. Monte Cristo, lord Hope-ként most Kaliforniában él ugyancsak egy szerencsés "baleset" eredményeként sokkal gazdagabban, mint valaha. Vele van Haydée, aki most már a felesége, és Ali is, a néma szolga, vmint egy rejtélyes őrült öregember. Ebből a házból irányít lord Hope, persze most is, mint eddig is, mindenki életére van egy forgatókönyve, amit ügyesen formál a háttérből, de sajnos rá kell jönnie igen hamar, h bizonyos körülmények igen megváltoztathatják a kitűzött célig tartó utat...
A szereplők nagy része igen ismerős nekünk, hiszen itt van Albert Morcerf, Mercedes fia, aki most makacsul áll ellen a gróf kártyakeverésének, és járja a saját útját Afrika sivatagjaiban. Aztán Morel, akinek a gróf megmentette Valentine Villefort-ot, és most boldogan élnek, amíg Morel kapitányt bonapartista cselszövések szereplőjeként börtönbe nem zárják, majd egy tűzvész miatt összecserélik vkivel, aki még sok gondot fog okozni mindenkinek. Feltűnik a színen Danglars-né, aki éli nagyvilági életét Párizsban, megtudunk egyet, s mást Danglars-ról és lányukról is, Eugenie-ről. Aztán itt van Benedetto is, aki szintén az útjába áll mindenkinek.
Van két-három új szereplőnk is: don Lotario, aki lord Hope szomszédja. Kis fiatalka, aki feleségül készül venni egy másik szomszédot. De lord Hope nem engedi, h elkótyavetyélődjön ez a fiatal tehetség, ezért jól megfosztja vagyonától és elküldi Európába tanulni, ahol mindenféle izgi dolog történik vele. A másik két szereplő Wolfram és Amelie, akik együtt jöttek Amerikába és a mormonok között kötöttek ki, ahonnan aztán kirúgják az egyiket, aki megszökteti a másikat és ugyancsak izgi dolgok elébe néznek.
Remélem nem hagytam ki senkit. Persze van még egy-két összekötő kapocs, de róluk most nem szólnék. Dumas hozza a tőle megszokott stílust, a történetek többszálúságát, néha kereszteződését, a furcsa véletleneket (amik sztem túl sokszor fordultak elő). Emellett a kis sztorik, amik szépen követik egymást, először don Lotario története, aztán Morelé, aztán Morcerfé és így tovább, különálló részként is egészek. Olyan mintha először egy romantikus novellát olvasnánk, aztán egy annyira kalandosat, h mind a tíz körmömet lerágom, majd egy kicsit nyugisabbat, megint egy szerelmeset, és így tovább. Csak mindegyikben el van rejtve egy apró szösszenet, ami a másik történettel egybe szövi. Végig nagyon izgalmas és szórakoztató, néha viszont ámulatba ejtett, mekkora hülyeség. ..::SPOILER::.. pl, amikor a kondorkeselyűn repültek ketten, kétszáz mérföldet két óra alatt és olyan magasan, h majdnem megfagytak, aztán amikor fejbe lőtték a kondorkeselyűt, az szépen levitorlázott a földig, nyitott szárnyakkal. Meg amikor Lotario belépett az öngyik társaságába, ahol a házban minden halálnemre ki volt alakítva egy szoba, és csak ott ölhették meg magukat azok, akik beléptek. Kicsit sem volt igaz szagú, bár ki tudja. ..::SPOILER VÉGE::..
Az egész könyvet élveztem, minden porcikáját olvasás közben, de most, h a végére értem, vmi hiányzik az élményből. Azt hiszem nem volt olyan ütős, mint a Monte Cristo. Nem voltak hatalmas leleplezések, mert most nem MC leplezte le a gonoszokat, hanem Dumas a szereplők kezébe adta a jogosultságot, akik félelmet nem ismerve szálltak szembe a gonoszokkal és fedték fel titkaikat. Amik nekünk nem is voltak titkok, mert folyton elárulta, h ki kicsoda, pedig voltak szereplők, akik többször is változtattak nevükön, kinézetükön, mégis tudtuk róluk, h kicsodák. Ez hiányzott kicsit.
Meg aztán végre megtörték MC mindenhatóságát, és rájött, h az eddigi bosszújának sajnos ártatlanok is áldozatául estek, akik igazságtalanul szenvedtek miatta. Megpróbálta kárpótolni őket minden rossz cselekedetéért. A jó és a rossz egyaránt elnyerte méltó jutalmát.
Először féltem belevágni, mert kevés dolog rémlett a Monte Cristóból, de ez ne tántorítson vissza senkit, mert nagyon sok az ismétlés. Minden új szereplőnél elmondják, h mi történt velük korábban, de nem csak ilyen egyszerűen, hanem beleszőtték a történetbe, mintha a szereplők beszéltek volna az előzményekről, vagy levélből tudhattuk meg. A történet során visszautalások is voltak a könyv korábbi eseményeire, ami igen hasznos volt, mert a sok szálon és szereplőn el lehet csúszni rendesen.
Ahogy pedig véget ért, lehet sejteni, h van folytatása, A holt kéz az. Sztem megpróbálkozok majd azzal is a közeljövőben.
Összességében azt mondhatom, h nagyon tetszett, mert az adrenalinszintet folyton a magasban tartotta, annyira, h vártam, h mikor robban, de ez a robbanás általában vagy elmaradt, vagy egy aprócska pukkanás volt. Most azon gondolkodom, h átlépi-e a törp10-es vonal határát, mert nagyon súrolja alulról, vagy tartsam sziklaszilárdan ezt a vonalat és soroljam be egy nagyon jó könyvnek?
Aki szerette a Monte Cristót és egy kalandos, romantikus történetre vágyik, annak szívesen ajánlom, mert annyira azért jó.;)
