Joanne Harris: Urak és játékosok
Amilyen nehezen indult, olyan jól végződött ez a könyv. Újra kellett kezdenem először, mert a két, látszólag idegen szál nem úgy tűnt nekem, h valaha is össze fog érni. Azért ért sztem ez ilyen váratlanul, mert nem számítottam rá, mert a fülszöveg csak egy nagyon pici szeletét mutatja be a könyvnek, amiből nem sokra lehet következtetni. De aztán végül szépen összeértek a szálak, elkezdtem gyanakodni a titokra, a beépített ember kilétére. Gondoltam is, h milyen hülyék ezek a szereplők, h nem veszik észre, holott én már rég rájöttem, ki a Tégla. Haha, csak azt hittem, végig megvezetett Harris, elhitette velem, h tudom, h rájöttem, aztán olyat csavart, h majdnem leestem az ágyról. Rögtön elkezdtem agyalni, h ezt eddig miért nem vettem észre, de nem is lehetett, mert akarva lettünk félrevezetve. Aztán, amikor a megoldás kezdett kibontakozni, azt hittem, h tudom, mi lesz a vége, de akkor is teljesen szokatlanul zárta le az egészet. Mindennek meg volt szépen az aránya, nem lett összecsapva, nem az utolsó pillanatban lőtte le a poént, volt még időnk egy laza levezetésben mámorosan elandalogni, h mekkora húzás is volt az.
Nima, Könyvvizsgálók és RandomSky nagyon szépeket írt a könyvről, szinte ugyanezt le tudnám írni, csak nem ilyen frankón, úgyh olvassátok el őket is, mert jó kedvcsinálók.
Csak még annyit fűznék hozzá az egészhez, h én mindvégig az oxfordi egyetemet gondoltam oda a St. Oswald helyére. Nemrég jártam ott, és nagyon megbabonázott az egész. Be lehetett menni, láttuk a krikettpályát, voltunk a refektóriumban, ahol tényleg esznek még a mai napig is. Egy ismerősöm is mesélt róla, mert ő felvételizett oda, és egy egész hetet töltött el Oxfordban, benne élt. Tudom, h a St. Oswald nem bentlakásos iskola volt, de én annak képzeltem, annak tetszett, azok után, h a kisfiú úgy bejárhatta az egészet. Mintha ő is ott élt volna, benne, a részeként. Tudni kell, h imádom a nagy és régi épületeket, mert annyi titkot rejthetnek, annyi minden megtörtént már velük, h ott bárki rátalálhat vmi számára érdekesnek. Én a kastélyokban kiállításra megnyitott részeken felül a meg nem nyitottakra vagyok a leginkább kíváncsi. Mi lehet ott, milyen lehet, mi volt ott régen, h nézett ki régen, milyen titkokat rejt? Edinburgh-ban, a Holyrood Palace-ban az egyik toronyszoba volt olyan frankón berendezve, h szinte elaléltam tőle. Tudom, h ott szúrták le Mary-t, de még ez sem vette el a kedvem, sőt. :) Szóval ilyen dolgok jöttek elő a könyv után.:)
Általában filmben imádom a thrillereket, mert átlag másfél óra alatt megtörténik a sejtés, a félrevezetés, a leleplezés, a nagy wáá, és a megoldás, de egy könyv, pláne egy 500 oldalas könyvnél ez nem így van. És én már annyira szoktam izgulni, h mi lesz már, h hajlamos vok a sebes olvasásra, és telhetetlen vok és minél hamarabb meg akarom tudni, h mi lesz a vége. Ezzel persze asszem kiesek a könyv világából egy kicsit, de nem baj, mert hamar megtudom, h mi a csattanó és az sokkal nagyobb élvezetet nyújt nekem, mintha olyan sokáig húznám. Nem tehetek róla, de én így szeretem! Vagy ez baj lenne???
