Első gondolat: ez a borító szörnyű, én ezt nem viszem magammal sehova. Asszem egyszer vittem magammal, de akkor is feltünésmentesen próbáltam olvasni.
A sztori baromi érdekes. Két fiatal lány, Emily és Kim minden pasit az ujja köré csavarhatna, ha akarnák. De ők az igazit várják, az igaz szerelmet. Egy bálon kihallgatnak két férfit, amint egy összeesküvést szőnek, h kirobbanjon a háború Anglia és Spanyolország között. Egy rejtélyes, félig spanyol, félig angol fiatalember elrabolja őket, és a két lány egy, a spanyol partok felé tartó hajón találja magát. Az életük pedig egy csapásra megváltozik...
Engem a sztori megfogott, szerintem nagyon izgi. Ezzel nem is volt baj, mert az írónő remek kombináló képességgel rendelkezik. A cselekmény fordulatokban és izgalomban teli volt, amit a végére viszont már nagyon untam. Olyan résznél vagy, amikor már szépen le lehetne zárni a történetet, de nem, még egyszer elraboltat valakit valakivel, megsebesít valakit valakivel, szenved valaki valami miatt, majd megmenekülnek, kibékülnek, és mély csókban végződik. Szerintem ennyi szenvedély nem létezik a világon, ami ebben a könyvben van. Minden vita az ágyban zárul, ugyanarra a forgatókönyvre. Remek.
A szereplők tipikusak: nincs olyan férfi a világon, aki engem el tud csábítani, és az első jöttmenttel összegabalyodnak. Amiből persze még nagyobb bonyodalom lesz. A férfiak meg olyan tesze-tosza alakok, azt hittem néha, h felrúgom őket, amikor a féltékenységi jeleneteiket játszották. Komolyan, mint egy rossz szappanoperában. Egyszer egyik sértődik meg, másszor a másik féltékenykedik, nem beszélnek egymással a párok, azt sem tudják, ki mit érez. Csak megy a durci, meg az elvonulás, meg a titokban majd meghalok a másikért szöveg. Béna.
Irodalmisága a könyvnek nulla. Néha próbálkozott az írónő egy-két klisé mondattal, amit máshol hallhatott, de különben nulla. Történelmi hűségről nem igazán tudok említést mondani, mert még arra sem szorítkozott a hölgy, akár egy házat mutasson be, vagy a ruhákat, vagy bármit. Olyan hatást keltett az egész, mintha egy sztorit akart volna nekem elmesélni, amiben csak a történetre hagyatkozik. Ez a része még szimpatikus is volt az elején, de miután nem történt más, csak bonyodalom, fordulat és megoldás, kezdtem kicsit unni a dolgot.
Drága írónő, ha olvasod ezt a bejegyzést, ne utálj, mert nem rossz, amit kigondoltál. A fantáziád megvan ahhoz, hogy könyvet írj, nem is akármilyen fordulatokat használtál néha, de túl sok volt belőle. Egy kis korrajzi kutatással, annak felhasználásával, egy fordulat fő kiemelésével, és aprólékosabb kidolgozásával ez egy nagyon jó kis romantikus történelmi regény lehetne. Sajnos sok olvasónak ennyi nem elég, ami ebben a könyvben van. Ne akarj több fordulatot, mint amit elvisel a történet, maradjon meg a tetőpont is a műben, és legyen szépen kidolgozott megoldása. Máris más érzést kelt a könyv. Ha még adod könyvírásra a fejed, kicsit többet foglalkozz vele, néha a kevesebb több.
Kalla Evergreen: Mindig erre vártunk. Novum Pro Kiadó, 2010.
