Ülve a könyv mellett, a gép előtt azon gondolkodom, hogy sajnáljam-e Nataschát, vagy tiszteljem. Azt hiszem a sajnálatból már kitelt neki, és ki is fog, így én inkább a másodikat választom. Olyan könnyű mások felett ítélkezni, olyan könnyen mondunk ki szavakat, hogy így kéne, vagy úgy, hogy a társadalomnak igenis van egy elvárása, miként kell vélekedni a dolgokról, de amint szembeszállsz vele, máris ellenséggé válsz. Mert nem álltál be a sorba, és ezt mégis hogyan merészelted? Pedig, ha jobban belegondolunk, pont ez mentette meg ennek a lánynak az életét.

Natascha Kampushról mindenki hallott, mindenki tudja mi történt vele, miként szabadult ki és a többi. Megmondom őszintén, engem nem igazán érdekeltek a róla szóló riportok a kiszabadulásának idején, éppen ezért nem is foglalkoztam vele. Egészen addig a könyv sem érdekelt, amíg a molyon elismerő értékeléseket nem olvastam arra vonatkozóan, hogy mennyire hideg fejjel megírt történet ez, mely mellőzi a bulvárból oly jól ismert stílust. Úgy voltam vele, itt az ideje megismerkednem a történetével, és a többi pozitív véleményhez csatlakozva egyáltalán nem csalódtam.

A könyv nem a puszta tényekre hagyatkozik, látszik, hogy rengeteg munka van benne. Kétségbeesetten próbálja megérteni a "tettes"- mert csak így hívja - indítékát, minden cselekedetének, dühkitörésének vagy éppen kedvességének kiváltó okát. Igyekszik pszichológiai okfejtésekkel megmagyarázni - nekünk, vagy éppen magának - az ok-okozatot. Ugyanígy jár el, amikor saját magát elemzi. Így utólag könnyű megmagyarázni, milyen esetekben miként viselkedett. Nekem egy 10 éves kislányhoz képest túl tudatosnak tűnt, legalábbis így mutatja be nekünk. Nem akarom ezt cáfolni, de inkább gondolom annak, hogy egy kislány túlélési ösztöne és formálhatósága játszottak ebben szerepet. Aztán később a tinédzser kor ellenállása, lázadása.

A könyv tényleg hideg fejjel és tudatosan van megírva, irodalmilag sem elhanyagolható stílusban. Én semmi kivetnivalót nem találtam benne. Érdekesek a pszichológiai fejtegetések, bár néha találkoztam ismétlődésekkel a könyvben, egy-egy gondolatot többször is felhozott, többször is elemezte és körbejárta még egyszer, amit feleslegesnek tartottam.

Ez az egész esemény annyira hihetetlen, annyira felfoghatatlan számunkra, hogy csak annyit van jogunk tenni, hogy rázzuk a fejünket szisztematikusan, és értetlenül állunk a dolog előtt. Közben elismerjük ennek a lánynak az akaraterejét, és azt az erőfeszítését, amiből kifolyólag nem vesztette el a hitét a szabadulásban. Ez mindenképpen tanulnivaló mindenki számára én azt hiszem.

A történet akár fikció is lehetne, én próbáltam erre gondolni olvasás közben, hogy ne rázzon meg annyira. Tudva a végkimenetelt mégis izgultam a sorsáért, szorítottam neki a szabadulás pillanatában. Bízom benne, hogy túl tudja tenni magát az egészen, és teljes életet fog tudni élni a szörnyű tragédia árnyékában.

Natascha Kampusch: 3096 nap. Scolar Kiadó, 2010.