Azt hittem, hogy majd most jól megismerem a pasikat, a működésüket, és választ kapok egy csomó kérdésemre. De nem így lett. Főleg, mert egy nagyon rövid könyvecskéről van szó, ugyanis a fele csak jegyzet, bibliográfia, és 150 oldal a lényeg.
Brizendine szerint a férfiaknak három lételemük van, a szex és létfenntartás, a hatalom és a hierarchiában betöltött hely. Ezért van az, hogy a pasikat a farok csóválja, hiszen amint kiszemelik a megfelelő nőstényt, aki alkalmas arra, hogy utódokat nemzzen nekik, azonnal beindul a gépezet. Persze a férfiak, amint érzékelik az agyukban a nagy Őt, képesek szerelembe esni, akár erősebbe is, mint a nők. A ragaszkodás, és a szerelem mellett egy párkapcsolatban azonban ugyanúgy fontos helyet kap a szex is.
Ki ne ült volna már egy pasi mellett egy kocsiban, amikor előtte éppen egy lassú csiga vezetett? Mi ekkor a reakció? Ha van rá lehetőség, akkor visszaváltás, a gáz tövig nyomása és előzés, közben jó sok dudálás. Ha erre nincs lehetőség, akkor szorosan mögötte mennek, egyik kezüket a dudán tartva, másikkal a reflektort kapcsolgatva. Mi meg idegbajt kapva kapaszkodunk a majrévasba, és próbáljuk megnyugtatni őket, vagy éppen ordítunk, hogy álljon már le. Nos elmondom, hogy egyik sem jó megoldás, mert a hormonjai egy ilyen helyzetben koktélt gyártanak, és a mi ingerültségünk, az előttünk totyorgó autó mind inkább felbőszíti őket, és még több hormon lép életbe. Minél idegesebbek lesznek, az annál jobb lesz nekik, annál jobban érzik magukat, még örömérzetet is okoz... Szóval ezzel nem tudunk mit kezdeni, csöndben kell kapaszkodni továbbra is a majrévasba. :)
Vannak a könyvben érdekes dolgok. Főleg kisgyerekes anyáknak tudnám ajánlani, hogy könnyebben megértsék fiaik működését, vagy éppen a kislányuk és kisfiúk közti különbségeket. Én több korszakot vártam volna felsorolni, több példával alátámasztani. Nyilván azért vagyok elégedetlen, mert a saját élethelyzetem hozta kérdésekre nem kaptam választ, nem értettem meg az uram belőle, na. :) Persze leszámítva pár kérdést, például a vezetős példát. Ez ne riasszon vissza senki érdeklődőt, hiszen Brizendine hatalmas tudása lakozik a könyvben. Bemutatja nekünk a csecsemőkort, a tini és serdülőkort, a párválasztást, az apai agyat, az érett agyat és a nagypapa agyat is. Minden kornak megvannak a maga prioritásai, ebből szemezgetett nekünk párat az írónő. Úgy érzem látszik rajta, hogy nő írta, nem tudja úgy átérezni, ahogy egy férfi tudná. Én is próbáltam úgy olvasni, hogy alátámasszam az olvasottakat az uram tapasztalataival, de valahogy sosem sikerült úgy összehozni hogy ő is ott legyen, és nekiszegezzem a kérdéseket. Pár dologra viszont mindenképpen rákérdezek majd.