Már hónapok óta küzdök ezzel a könyvvel, de most jött el az a pillanat, amikor azt mondom, ebből ennyi elég. Pedig a fülszöveg rendkívül ígéretes. Olvassátok csak:

"NDK, Drezda: a létező, de megállíthatatlanul pusztuló szocializmus szürke porral lepi be a magába zárkózó drezdai villanegyedet. Lakói beletörődve a megváltoztathatatlannak látszó állapotba élik napjaikat, és humorral védekeznek a megpróbáltatások ellen. A kórházi nővér Anne és sebész férje, Richard Hoffmann két megoldás között vívódnak: alkalmazkodjanak a lehetetlen körülményekhez vagy elhagyják az országot? Idősebb fiukat, Christiant felveszik ugyan az orvosi egyetemre, de előtte a keletnémet hadsereg vendégszeretetét kell élveznie, ahol megtapasztalja a rendszer rideg és kíméletlen keménységét. Nagybátyja, Meno Rohde két világ között mozog: toronylakóként, de a moszkvai száműzetésből visszatért vörös arisztokrácia gyermekeként bejárása van Kelet-Rómába, Drezda egy fontos negyedébe. Itt éli hétköznapjait a nómenklatúra, itt íródnak a hivatalos életrajzok, itt szolgáltatnak német, demokratikus és szocialista igazságot.
Uwe Tellkamp epikus igénnyel, megható, szeretetteli és drámai jelenetekkel rajzolja meg a széthulló NDK panorámáját. Három nemzedék tagjai haladnak az 1989-es forradalom felé, ki valódi résztvevőként, ki csak sodródva: a történelem a torony lakóit is magával ragadja."

Sőt, én még a nagyon részletes, vontatott könyveket is szoktam szeretni, de ez egyszerűen nem ment. Ha valaki szeretne kicsit nosztalgiázni, vagy visszamenni az NDK-ba, annak minden porcikájáról meggyőző leírást kapni, úgymond belecsöppenni a múltba, annak nagyon ajánlom a könyvet. Mert tényleg erről van szó. Egy szerteágazó család tagjainak mindennapjait írja le nekünk ez a monumentális mű. Van benne szép is, van benne rossz is, van benne cseppnyi irónia, és minden bizonnyal maga a valóság is. Nem igazán tudtam azonosulni a könyvvel, sem a szereplőivel, aztán le is tettem pár hónapra, hogy majd egyszer folytatom, de most becsukom egy hosszabb időre teljesen, és egyszer, ha majd alkalmam lesz vele leülni csendben, amikor már nem pörög körülöttem ennyire az élet, akkor minden bizonnyal újra előveszem, és átadom magam Tellkamp világának.

Uwe Tellkamp: A Torony. Magvető Könyvkiadó, 2010.