... egy reggelen, amikor a megszokottnál semmi eltérő sem volt várható, a város bolondja egy késsel a hátában sétált be a helyi második papírüzletbe, majd holtan esett össze. A haláleset szemtanúja Dávid Veronika, a helyi feminista lányzó, akit első pillanatban az eset meg sem rebbentett. Nem úgy viselkedik, mint egy átlagos kisasszony egy ilyen helyzetben, tehát nem sikítozik, és ájul el a sok vér láttán, hanem higgadtan bezárja a boltot, és még arra is gondot fordít, hogy megfordítsa a zárva táblát. Útja pedig a helyi orvoshoz, a keresztapjához vezet. Az addig oly csendes város feléled a hír hallatán, és feltételezésbe kezdenek. A rend rendíthetetlen őre pedig megkezdi a nyomozást, amiben Veron is segítkezni kíván. A haláleset azonban csak a kezdet. Egyre nagyobb rejtélybe bonyolódunk, és a szálak mind egy vershez, Ady A fekete zongora című verséhez vezetnek.

Veron személyisége nagyon el lett találva. Haláli egy csaj lehetne, ha valóban élne (nem tudom miért, de a stílusa, amit Baráth Katalin neki címzett mutatott nekem némi hasonlóságot Amadeával. Bocsi Am, de tényleg :) Nagyon szimpatikus volt az egyediségével, az önállóságával, a paradoxonnal, hogy az életben nem akar szerelmes lenni, de a pult alatt mégis egy romantikus szerelmes regényt írogat. Persze lelke mélyén vágyik ő valakire, a könyv lapjait olvasva ki is derül, hogy kire. Veron nagy irodalomfan, teljesen oda van Adyért, a kor oly' divatos költőjéért. Még egy felolvasó estre is elkísérhetjük Veront, ahol Ady a híres Elbocsátó szép üzenet című versét szavalja. Vicces volt az ókanizsai irodalmi kör iránt megnőtt kereslet is, miután kiderült, h a gyilkosságok Ady verséhez vezetnek.

Dujmovics kapitány, a rendíthetetlen őr személyén somolyogtam sokat. Karddal az oldalán, több évtizede volt divatos kabátjában, hazaszeretetével, és vélt szerepének fontosságával hozzáadott értéket a történethez. :) A cselekmény lineárisan folyik a beteljesülés felé, Kata ügyesen alkalmazza a kicsit hatásvadász elemeket hozzá, gondolok itt egy részlet kiderülésére a fejezet végén, majd a következő fejezetet a település további bemutatásával folytatja, egy szót nem szólva a felfedezett részletről. Ezáltal olvastatja magát, nem lehet letenni, mert minden ilyen részletnél egyre közelebb kerülünk a megoldáshoz, és szövögetjük a hálót a saját gyilkosunknak. Persze csak azt hisszük. :P

Baráth Kata stílusa nagyon illett a könyvhöz, ahogy említettem már Veronnak is egy különös jellemet adott. Ha a valóságban is ilyen, akkor szívesen megismerkednék vele személyesen is, és igyekeznék nem zavarba hozni, mint ahogy azt a Könyvhéten sikeresen megtettem. :) Ha ezt olvasod, üzenem, hogy bátran vállald fel, amit írtál, mert megérdemelsz minden dicséretet érte. És mivel nem zártad le a könyv végét, ezért nagyon várom a folytatást, mert remélem lesz Veron történetének további folytatása is a blogodon levőkön kívül. :)

Összességében nagyon megfogott a könyv, mégis hiányoltam belőle valamit, amit talán nem is tudok megfogalmazni, talán a megfelelő lezárásnak tulajdonítható a dolog. Nem akar több lenni, mint ami, egy lájtos krimi, amit éppen az egyik kedvenc korszakomba illesztett bele. Választott egy izgalmas főszereplőt, egy izgalmas történetet, és az egészből egy nagyon pihentető és figyelemelvonó könyvecskét hozott ki. :)

Baráth Katalin: A fekete zongora. Agave, 2010