Lassan belépek az év utolsó 12 órájába, és el kellene mélázni azon, mi mindent is hozott nekem a 2009-es év, mi mindent hozhat hozzá a 2010-es. Mondhatni nagyon nyugis év van a hátam mögött. Éltem a negyedéves egyetemisták még nyugodt életét, majd egy pihenős, dolgozgatós nyár után kicsit remegve, aggódva átváltoztam végzős diákká, kitaláltam miről írom a diplomamunkámat, fényképezkedtem talárban és kockasapkában - végre mosolygós lett a képem az évkönyvben-, megrendeltem a végzős gyűrűt, és rájöttem, h munkát kell keresnem, mert összesen két órám lesz a következő félévben. Túl vagyok a karácsonyon, és a következő évben minden meg fog változni. Az uram hozzám költözik, diplomamunkát kéne írnom, le kéne diplomáznom, el kéne kezdenem az életem, én, aki még félig gyerek vagyok, aki minap szervezte meg egy mackó keresztelő szertartását, h végre hivatalosan is megkapja a Benjámin nevet.
De igazából nem is ezért vunk itt, hanem azért, h megtudjátok hogyan alakult idén a könyvhelyzet. A blog merőben hozzájárult ahhoz, h idén elolvassak 57 könyvet, ami a tavaly 18-hoz képest hatalmas előrelépés. Úgy terveztem, h minden hétre jut majd egy könyv, és ezt sikeresen teljesítettem is, sőt, meg is hosszabbíthatnám az évet akár 57 hétre, de persze ezt senki sem akarja.
Az év elején még szépen haladtam a saját ízlésemnek megfelelően, aztán egyre inkább a többi blog hatása alá kerültem, és elkezdtem olyan könyveket is olvasni, amilyeneket eddig a kezembe sem vettem. Volt ezek közül sikerélmény, mint a Rettentő gyönyörűség, A nyugalom, A varázserdő, az Urak és játékosok. Persze találkoztam olyanokkal is, amik nem igazán tetszettek, mint A betért, a Csokoládé, A Dumas-klub, az Üvöltő szelek.
Az abszolút kedvencek ebben az évben:
- Zilahy Lajos: Két fogoly
- Szilvási Lajos: Appassionata
- Tessa de Loo: Ikrek
- gróf Nádasdy Borbála: Zagolni zabad?
- Celia Rees: Farkasszem
- Jane Austen: Büszkeség és balítélet
- Vaszary Gábor: A szőkékkel mindig baj van
De még megemlíteném már linkek nélkül:
- Alexandre Dumas: A világ ura
- Mikszáth Kálmán: A fekete város
- Noah Gordon: Az orvosdoktor
- Méhes György: Kolozsvári milliomosok és Szép szerelmek krónikája
Most így átgondolva rengeteg jó könyvet olvastam idén, és amennyi jót vásároltam még, ez a sor csak folytatódhat.
Volt még az évben egy kis válságom, amin sikerült átlendülnöm, kitaláltuk az OKK-t, csináltunk neki egy honlapot is, és jó sokat olvastam is a keretein belül, összesen 12 könyvet.
Nem is kanyarítom tovább a szót, hanem minden kedves idetévedőnek Boldog Új Évet kívánok, ami legyen sikerekben gazdag, élményekkel teli, és kívánom, h legyen elég erőtök és kitartásotok az újévi fogadalom betartásához! :)